Vírusként terjed a távmunka a magyar munkahelyeken? Ismét a dolgozók lehetnek nyeregben: szívhatja a fogát sok cég
A tavalyi évben már 6,3 százalékkal többen végeztek rendszeresen távmunkát, mint a járvány legsúlyosabb időszakában, 2021-ben.
A tavalyi évben már 6,3 százalékkal többen végeztek rendszeresen távmunkát, mint a járvány legsúlyosabb időszakában, 2021-ben.
2025 decemberéhez képest idén januárban átlagosan 5,9 százalékkal emelkedett a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére.
Ugyanaz a szakma, mégis meglepőek a különbségek a különböző sofőrök fizetései között.
A korábbi sikertelen próbálkozások után most hivatalosan is bejelentették az érdekképviselet létrejöttét a cégvezetésnek.
Molnár Anikó már az első napokban ötezer dolláros bevételre tett szert, később pedig húszmillió forintos ajánlatokat is visszautasított.
Sokan csak akkor jönnek rá, milyen fontos volt önértékelésük szempontjából a munkájuk, amikor már nem dolgoznak, és hirtelen "nincs rájuk szükség".
Az érdekképviselet szerint a vasutas dolgozók, különösen az utazó személyzet egészségügyi helyzete kritikussá vált az elmúlt évtizedben.
2025-ben rekordkevesen sztrájkoltak Magyarországon. Mindössze 373 ember vett részt munkabeszüntetésben.
A pénzügyi kompatibilitás fontosabb lehet a kémiánál a párkapcsolatokban. Legalábbis sokan így gondolják.
Az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) határozottan elutasítja a vállalat nullaszázalékos béremelési ajánlatát és a juttatások megvágását.
A munkás nem biztosította magát a hevederrel, ezért az ideiglenes fa járófelületről lezuhant.
A rendvédelmi ágazat civil dolgozói egyszeri, bruttó 400 ezer forintos juttatásban részesülnek a Belügyminisztérium költségvetéséből.
Románia egyébként az EU-ban az egyik legalacsonyabb betegszabadság-igénybevételi aránnyal rendelkezik.
A pedagógusok év végi jutalmának megvonása korábbi fegyelmi ügyek miatt a PDSZ szerint jogsértő lehet, mivel ugyanazon cselekményért nem szabható ki kétszer is szankció.
Vajon melyik európai országokban a legsúlyosabb a kiégés? És miért szerepel Magyarország az élmezőnyben? Mutatjuk!
A humorista-rádiós öt és fél év után döntött a váltás mellett.
Az Audi Hungaria győri gyárában megkezdődtek a bértárgyalások: a munkáltató elzárkózik az alapbéremeléstől és több juttatás fenntartásától.
Öt év után végre visszatér az élet a siófoki Galerius Élményfürdőbe: a felújított medencéket már töltik vízzel, a szaunák és a konyha-étterem is elkészült, és minden a tervek szerint halad a március végi nyitás felé.
A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Nem mindenhol az idősebbek keresnek többet: van, ahol a fiatalok verik meg százezrekkel a tapasztaltabbakat.