Eddig megúsztuk a csődhullámot: megfordul a trend Magyarországon?
Magyarországon tavaly a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma.
Magyarországon tavaly a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma.
4,11 millióan regisztráltak vakcináért. A regisztrált 65 év felettiek közül 1,4 milliót oltottak már be - ismertette György István.
Az adóhivatal csaknem 66 ezer olyan magánszemély adatát adta át a NEAK-nak, akik úgy halmoztak fel hathavi tartozást, hogy a fizetéskönnyítési igényüket se jelezték.
Sokan csődbe mentek, vagy kirúgták az alkalmazottakat. Azonban vannak olyan vállalkozások, akik mertek nagyot álmodni: a fejlődésre fordították a most már egy éve tartó időszakot.
Az AstraZenecáról nemrég az derült ki, hogy már az első dózis teljes védettséget ad 22 nap után, így ráér 12 hét után adni az "emlékeztető oltást".
A brit mutáns új variációja sem ellenállóbb a védőoltásokkal szemben Rusvai Miklós virológus szerint.
A következő időszakban az életkor mellett a krónikus betegség alapján döntik el, hogy ki kaphat vakcinákat.
A magyarok 72 százaléka oltáspárti egy friss kutatás szerint. Kiderült, hogy a felnőtt lakosság ötöde szeretné, ha beoltanák, de még nem regisztrált a védőoltásra.
10 740 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 249-en vannak lélegeztetőgépen.
Az állatfigurák, interaktív asztalkák, játszószőnyegek mellett népszerűek a babáknak való játék okostelefonok, tabletek is.
A Lidl német üzleteiben meglepően olcsón találni Covid gyorstesztet és FFP2-es maszkokat. Utánajártunk az áruházlánc tervezi-e ezeket hazánkban is forgalomba hozni.
Kijöttek a napi járványügyi adatok: 8053 az új fertőzött, elhunyt 245 beteg, és már beoltottak 2 millió 760 ezer magyart.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli, hogy a szakszervezetek javaslatának megfelelően a kormány nem ragaszkodik az április 19-i újranyitáshoz. Szerintük ugyanakkor nem csak a középiskolák esetében kell eltolni a nyitást.
Újabb statisztikában látszik meg brutálisan a koronavírus pusztítása: megugrott a férjüket, feleségüket elveszítők száma Magyarországon.
Este kilencig használhatják hétvégenként a gyalogosok és a kerékpárosok a rakpartot.
A szakemberek szerint 3-6 hónapra van szükség a turisták megjelenését követően, hogy újra az egy évvel ezelőtti áron lehessen albérletet kiadni.
Nagyobb most a tét, mint néhány hónapnyi profit, így érdemes hátralépni az egészségügyi dolgozók megsegítése érdekében.
Ismét megvitatták a legfrissebb járványügyi témákat. Jakab Ferenc, Merkely Béla és Szekanecz Zoltán egyértelműen kiállt az AstraZeneca-vakcina mellett.
Ennyien lehetnek egyszerre a fóti Auchanban, CCC-ben, Fressnapfban. Mutatjuk a létszámkorlátot a Jyskben, Pepcóban, KIK-ben is. A helyi Rossmannba 36-an mehetnek be.
28 800 Janssen-vakcinát kapunk első körben. Ebből az oltásból egyetlen dózis is elég a védettséghez.