Embertelen drágulás sújtja az időseket: kevés lett a januári nyugdíjemelés, muszáj lesz lépni?
A 2022. évi infláció 12 hónap alatt átlagosan 14,5 százalék volt, azonban a nyugdíjasokra 15,2 százalékos drágulás hatott.
A 2022. évi infláció 12 hónap alatt átlagosan 14,5 százalék volt, azonban a nyugdíjasokra 15,2 százalékos drágulás hatott.
2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
Az EKB felmérése szerint a közös pénzt használó EU-tagok fogyasztói a gazdaság egészének kilátásait tekintve kevésbé borúlátók, mint korábban.
Január 12-én, csütörtökön utalják a 15 százalékkal megemelt nyugdíjakat.
Lassan el kell kezdeni megtervezni, hogy miképpen vezessék ki az árstopokat, újra kell gondolni azok fenntartását - mondta Parragh László.
Közös kutatást indít a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem, melynek keretei között végső fogyasztókat kérdezünk meg, szerintük, mely élelmiszerlánc üzletei a legolcsóbbak.
A bérek reálértéke lassan azon a szinten van, amitől már több magyar munkavállaló is egyre szegényebbnek érezheti magát.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent decemberben az infláció az euróövezetben éves szinten, tovább távolodva az októberi rekordszinttől
A legnagyobb kihívást, és ezzel együtt igen jelentős bizonytalanságot továbbra is az európai energiaválság, valamint az energiaárak alakulása jelenti.
2022 az infláció éve volt: 25 éve nem látott rekordot döntött meg a drágulás mértéke itthon.
A virsli, a pezsgő, de még a sok helyen, a szilveszteri asztalról elmaradhatatlan pogácsa is durván megdrágult idén szilveszterre.
A tavalyi év után, 2022-ben is számos témában készítettünk nagymintás felméréseket a Pénzcentrum oldalán.
Az Európai Központi Banknak készen kell állnia arra, hogy, akár a várakozásoknál nagyobb mértékben is tovább emelje az irányadó kamatot.
Súlyos drágulással kell szembenéznünk 2023-ban is, legalábbis ezt vetíti előre a jegybank tegnap kiadott, a 2023-as jóslatokat is tartalmazó inflációs jelentése.
Távolról sincs vége az inflációnak, a legjobb forgatókönyv szerint is erőteljesebb drágulás jön 2023-ban éves szinten, mint idén.
Már mindenki látja, hogy Magyarország is hibás az extrém módon elszálló infláció miatt.
Az előző, szeptemberi Inflációs jelentésében a jegybank 3,0-4,0 százalékos idei GDP-növekedéssel és 13,5-14,5 százalékos inflációval számolt.
Az infláció szempontjából nem 2023 lesz a kedvenc évünk - ezt állítja a CIB Bank vezető elemzője.
A nyereségre éhes befektetők asztalán az első fogás nyilván a kötvénypiac, ám van két olyan részvénypiac és több nyersanyag is, ahonnan érdemes lehet majd csipegetni
Novemberben 10,1 százalékra csökkent az euróövezeti infláció az előző havihoz képest, a legmagasabb éves infláció Magyarországon volt, 23,1 százalékos.