A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
Lassan el kell kezdeni megtervezni, hogy miképpen vezessék ki az árstopokat, újra kell gondolni azok fenntartását - mondta Parragh László. A MKIK elnöke szerint kezdenek összeállni a kivezetéshez szükséges feltételek.
Kezdenek összeállni az árstopok kivezetéséhez szükséges feltételek, kedvezően alakul az infláció és a forint árfolyama, visszaesik a növekedés és a fogyasztás - mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Így pedig szerinte lassan el kell kezdeni megtervezni, hogy miképpen vezessék ki az árstopokat, újra kell gondolni azok fenntartását.
Hozzátette, egyre kevésbé indokolt a 13 százalékos alapkamat, ami a beruházásokat is visszaveti. Parragh szerint a jövőben a forint tovább erősödhet, az infláció egy-két hónap múlva a csúcsra ér, így az idei év könnyebb lesz, mint a tavalyi. Az elnök szerint a cégek alkalmazkodtak a magas energiaárakhoz is. Kijelentette: Magyarország szerinte elkerüli a recessziós pályát.
Címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







