Tömegek követik ezt az étrendet Magyarországon: kemény árat fizetnek az életvitelükért
A Pénzcentrum vegán étkezésről szóló sorozatának első részében egy növényi alapú és egy hagyományos reggeli költségeit mértük össze.
A Pénzcentrum vegán étkezésről szóló sorozatának első részében egy növényi alapú és egy hagyományos reggeli költségeit mértük össze.
80%-kal alacsonyabb környezeti terheléssel rendelkező újrahasználható táskákat vezetnek be.
Praktikus, célirányos vásárlásra van szükség, hogy minimalizálni lehessen a tömeget.
Októberben a vártnál is magasabb, 6,5 százalékos volt az infláció, jelentősen emelkedett az étolaj, a margarin, a liszt, a baromfihús és a kenyér ára.
A liszt, a cukor és a tej olyan élelmiszeripari alapanyag, amelynek drágulása sok más, ezekből készülő terméket is megdrágíthat.
Egy Kanadában élő magyar járta körbe a helyi szupermarketet. Bár az élelmiszerek jóval drágábbak, mint itthon, a kinti fizetéseket sokkal kevésbé terheli meg a bevásárlás.
Egy kutatás szerint egyre több ember részesíti előnyben a korai készülődést: a megkérdezettek 37%-a már a karácsonyi kínálat megjelenésétől szerzi be az ajándékokat.
Zsebbenyúlós lesz az idei karácsony, a szakértő szerint 20-30 százalékkal magasabb árak várhatók idén, mint tavaly.
Számos jótékony hatással rendelkeznek, egész évben kaphatók és viszonylag jó áron beszerezhetők. Most annak jártunk utána, hogy mennyibe kerülnek egyes termékek, illetve miként érdemes raktározni őket, ha hozzájutunk egy nagyobb mennyiséghez.
Szeptemberben ismét emelkedett az infláció, a hivatalos adatok 5,5 százalékos drágulást mutattak. Így drágulni fog a margarin, a kenyér, zsemle, a párizsi és a tojás is.
Hirtelen 119-ről 149 forintra emelkedett az olcsóbbik liszt ára a diszkontokban.
A pandémia alatt közel 70 százalékkal emelkedett egy webáruházban az elektromos fogkefék eladása.
A francia vásárlónak olcsóbb a Lidlben a vaj, a tejföl, a paradicsom, az alma, a kávé, a spagetti, a vöröshagyma és a maasdam sajt.
Augusztusban ismét emelkedett az infláció, a hivatalos adatok 4,9 százalékos drágulást mutattak. Így drágulni fog a kenyér, zsemle és liszt, a hús és a tojás is.
A válaszadók 20%-a havonta egyszer plázázik. A vásárlók az élelmiszereket nem számítva átlag havi 31 ezer 850 forintot költenek.
A megfelelő tárolással rengeteg pénzt megtakaríthatunk, hogy az őszi, téli időszakban ne keljen boltban megvásárolni a zöldségeket, gyümölcsöket. Ehhez viszont ismerni kell, mit és hogyan tárolhatunk, épp úgy, ahogy egykor nagyszüleink is tették
Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolna.
Már a Covid-19 megjelenése előtt is jelentősen átalakultak a fogyasztói szokások, a járvány hatására azonban számos folyamat tovább gyorsult.
A nyugdíjasok között mindössze 46,2 százalék azok aránya, akik számára fontos vagy nagyon fontos szempont a magyar termékek választása. Fiatalok esetében ez 55,8 százalék.
Az online piactérben júniusban a nyugati régió különlegességei lesznek elérhetőek és hangsúlyosak.