Gyász: elhunyt a legendás amerikaifocista, O. J. Simpson
76 éves korában elhunyt O. J. Simpson korábbi amerikaifutball-játékos – írja a Nemzeti Sport. A Csupasz pisztoly-filmekből is ismert Simpson prosztatarákos volt.
76 éves korában elhunyt O. J. Simpson korábbi amerikaifutball-játékos – írja a Nemzeti Sport. A Csupasz pisztoly-filmekből is ismert Simpson prosztatarákos volt.
Egy friss amerikai tanulmány szerint az e-cigaretta használata növelheti a szívvelégtelenség kockázatát.
Polgárjogi és orvosi szervezetek koalíciója pert indított, mivel az amerikai hivatal elmulasztotta a mentolos cigaretták betiltásának határidejét betartani.
Egy amerikai tanulmány szerint egy gyakran használt antidepresszáns szedése az agyi sérülést követően segíthet megelőzni a depressziót.
Az amerikai hadsereg a jemeni húszi lázadók két drónját semmisítette meg Jemenben, valamint a Vörös-tenger fölött.
Az amerikai és német döntéshozók azon gondolkodnak, hogy biztonsági okokból letiltsák a TikTok-ot, amivel nem csak a felhasználók, de a vállalkozások életét is megnehezítenék.
Az amerikai igazságügyi minisztérium trösztellenes pert indított az Apple ellen, azzal vádolva a céget, hogy jogellenesen monopolhelyzetet teremtett az okostelefonok piacán.
Donald Trump kijelentette, hogy Harry herceget kiutasíthatják az Egyesült Államokból.
Aggódnak az amerikai egészségügyi hatóságok a kanyaró világszerte tapasztalható drámai terjedése miatt. Már több, Magyarországgal szomszédps országban is megjelent a betegség.
Tegnap Európában és Amerikában is jó hangulat jellemezte a tőzsdéket, jóllehet az amerikai inflációs adat magasabb lett a vártnál.
Alulteljesítő volt a régióban a BUX, estek a hazai blue chipek, csendesek voltak a fejlett kötvénypiacok, a forint árfolyama minimálisan esett.
Bezárja amerikai és kanadai üzleteinek egy részét is a brit kozmetikai vállalat, a The Body Shop.
Egy otthoni biztonsági kamera rögzítette, amint egy elektronikus cigaretta felrobbant egy oregoni család nappalijában. Szerencsére a gyerek nem sérült meg.
Az Egyesült Államokban is találni olyan városokat, településeket, melyek pénzjutalmakkal csábítják a földrajzilag rugalmas munkavállalókat.
A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben.
A ThredUp nevű online áruház az európai tevékenységét amerikai üzleti modelljével összehangolva, a bizományosi bevétel növelésére összpontosít a következő években
A leállásnak nincs köze a szuperkedd amerikai előválasztási naphoz, és rosszindulatú kibertámadásra utaló összefüggést sem fedeztek fel.
Az amerikai járványügyi és megelőzési központok (CDC) ajánlása szerint a 65 évesnél idősebb amerikaiaknak idén tavasszal kellene megkapniuk a második éves COVID-19 oltásukat.
A United Airlines emelte az Észak-Amerikában utazók poggyászdíjait, amivel csatlakozott másik két tengerentúli légitársasághoz.
A jemeni húszi lázadók felelősek a görög zászló alatt közlekedő, amerikai tulajdonú teherszállító hajó ellen a hét elején elkövetett támadásért.