Komoly változások a boltokban, piacokon: 2024-ben is horror drága lesz a tojás Magyarországon?
2024-ben, ha komoly olcsósodásra nem is számítanak, de legalább brutális drágulás sem lesz a tojás árában a megkérdezett szakértők szerint.
2024-ben, ha komoly olcsósodásra nem is számítanak, de legalább brutális drágulás sem lesz a tojás árában a megkérdezett szakértők szerint.
A 2022-es árakhoz képest mindössze 3%-kal emelkedett az átlagos négyzetméterár a második legtöbb Falusi CSOK-os településsel rendelkező Baranya vármegyében.
20 százalékkal is emelkedhet idén a társasházi közös költség, ez családonként több ezer forintos többletterhet jelenthet.
Hazánkban az egyik legalacsonyabb az 1000 főre jutó személygépkocsik száma - ez derült ki az Eurostat adataiból.
Akárcsak 2022-ben, úgy a még súlyosabb 2023-as infláció is az alacsony jövedelemmel rendelkező magyar háztartásokat és a nyugdíjasokat sújtotta leginkább.
Ugyan lassult az átlagos éves drágulás mértéke hazánkban, azért így is bőséggel akadnak olyan termékek, melyek 50% körüli ár növekedést mutatnak éves szinten.
Meglehetősen nagy reklámkampánnyal vezették be nemrégiben a magyar piacra a Doritos tortilla chipset. Igaz, Romániában, de még Ausztriában is olcsóbb megvenni.
Ötödével többet fizethetnek a társasházakban élők közös költségre, mert nincs olyan, ami ne drágult volna januártól.
A magyarok imádják a virslit, főleg év végén, az árak viszont nagyon elszálltak, úgyhogy most minden akció igen jól jön a vásárlóknak.
Jövőre 5-10 százalékkal nőhetnek az árak az ingatlanpiacon, miután várhatóan 20-30 százalékkal bővül az adásvételek száma.
Stabil itthon a szaloncukorpiac, évente 3500 tonna kerül a boltokba, még mindig a zselés a nagy kedvenc.
A fűszerpaprika drágult a legtöbbet, a porszívó a legkevesebbet 1995 óta a Hiflylabs nevű adattanácsadó cég elemzése szerint, mely a hivatalos magyar átlagáradatokon alapul.
A Celebrations fémdobozos édességének a súlya csúnyán megcsappant az évek alatt, ennél is nagyobb baj viszont, hogy az ára brutálisan kilőtt Magyarországon.
A megszokott módon novemberben is tíz alapvető élelmiszer átlagárán keresztül vizsgáltuk meg, mennyi ételre futotta az átlagnyugdíjból régen és most.
Éves viszonylatban még mindig nem állunk a legjobban, de legalább eljutottunk odáig, hogy sok alapvető élelmiszer ára láthatóan csökken.
Január elsejétől jelentős, átlagosan 41 forintos emelkedés jön a hazai benzinkutakon a jövedéki adó bevezetése miatt.
Az elszálló költségek miatt a pihenőhelyek igyekeznek, amit csak lehet, a vendégekkel megfizettetni.
Ahogyan beköszöntött a rosszidő és hivatalosan is megérkezett a tél egyre többen szeretnének melegebb ruhákat vásárolni. De mennyire kell a zsebünkbe nyúlnunk egy új ruha miatt?
A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől - közölte a vállalat pénteken
Komoly zuhanást produkált a Brent olaj hordónkénti ára, ami normál esetben benzinárcsökkenést feltételezne a kutakon.