Az immunológiai hasonlóság értékelésére javasolnak új eljárást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai.
Sorozatos bombariadók Magyarországon: pénteken három plázát, buszpályaudvart is fenyegettek
Még dél előtt összesen négy helyszínt kellett országszerte lezárni bombariadó miatt. Még dél előtt rendőrök zárták le a Népliget buszpályaudvart, a Corvin Plázát, a Győr Plázát és a Szeged Plázát, számolt be róla a Telex.
Egy nap alatt eddig összesen négy nagyforgalmú helyet kellett lezárnia a rendőrségnek, ugyanis még délelőtt bombafenyegetés ért a Győr Plázát, a budapesti Corvin Plázát és a Népliget buszpályaudvart is. Ezeken a helyeken a vizsgálatok már véget értek és újra megnyitottak az üzletek, a pályaudvaron pedig helyreállt a rend, a buszok újra menetrendszerint közlekednek.
Mindeközben a Szeged Plázát is le kellett zárni ugyanezen okból, ahol a rendőrök továbbra is a helyszínen dolgoznak. A héten ez már a sokadik fenyegetés, tegnap a Szépművészeti Múzeumot zárták le, kedden pedig több bevásárlóközpontot fenyegettek meg. Arról még nincs hír, hogy a rendőrség lát-e összefüggést az esetek között.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei