A nyomozók őrizetbe vettek két szegedi férfit, akik egy szórakozóhely közönségét látták el metamfetaminnal.
Több mint 40 jelzés nélküli civil autóval vadászik a pofátlan sofőrökre a rendőrség. A Pénzcentrumnak az ORFK elárulta azt is, miképpen kell eljárnia annak, aki autós kamerával rögzít szabálytalanságot, balesetet. A feljelentésnek több buktatója is van, mutatjuk, milyen kritériumoknak kell megfelelniük.
Az utóbbi hetekben már alaposan körbejártuk az autós kamerákat, egy jogász és a biztosítók is elmondták, mit érdemes tudni a magyarok által egyre kedveltebb kütyükből. Most az Országos Rendőr-főkapitányságnak tettünk fel kérdéseket a menetrögzítőkről.
A Pénzcentrumnak küldözz válaszukból kiderült, hogy a rendőrség a lefolytatott eljárásoknál nem tarja nyilván azt, hogy a jogsértés milyen módon jutott az eljáró szerv tudomására, így azt sem tudják megmondani, hogy az utóbbi időben hány felvétel miatt indult eljárás.
Mint írták, aki valamilyen szabálysértést, balesetet rögzít a kamerájával, az észlelt jogsértés miatt bármely rendőri szervnél személyesen szóban, illetve írásban (azaz postai úton, vagy e-papír igénybevételével elektronikus úton a https://epapir.gov.hu/ oldalon) kezdeményezhet eljárást.
Az ORFK arra is figyelmeztetett, hogy a feljelentés kötelező tartalmi elemeit a vonatkozó jogszabályok határozzák meg:
- írták. A jogsértésről készült képfelvétel az eljárásban felhasználható, ugyanakkor ezzel összefüggésben az alábbiak nem hagyhatók figyelmen kívül:
Abban a tekintetben, hogy az adott jogsértés miatt eljárás indítható-e, illetve szankció alkalmazható-e, meghatározó jelentősége van a jogsértés elkövetése helyének és idejének. A jogsértés helyének azért van meghatározó jelentősége, mert ez alapján ítélhető meg, hogy az adott helyen mik voltak a közlekedési szabályok. E nélkül nem állapítható meg, hogy a felvételen látható magatartás jogsértő-e. Annak, hogy a felvételen látható magatartást hol tanúsították azért is jelentősége van, mert a magyar szabálysértési és közigazgatási hatóságok kizárólag a belföldön elkövetett jogsértés miatt járhatnak el.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezen túlmenően szükséges ismerni a jogsértés elkövetésének időpontját is. Ennek azért van jelentősége, mert egy jogsértés miatt eljárni és szankciót alkalmazni kizárólag akkor lehetséges, ha a jogsértés nem évült el. Ezért elengedhetetlen, hogy a felvételkészítés fenti körülményeit az eljáró hatóság tisztázza. Hiába látszik ugyanis a felvételen egy időpont, azonban azt a használó állítja be, tehát önmaga a felvétel alapján kétséget kizáró módon nem igazolható a jogsértés időpontja, melynek az esetleges elévülés szempontjából meghatározó jelentősége van.
- írta az ORFK sajtóügyelete. Hozzáteték, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 78. paragrafusa értelmében a szabálysértési eljárás feljelentés, vagy a szabálysértési hatóság vagy a bíróság hivatali hatáskörében szerzett tudomása, illetve a helyszíni bírság kiszabására jogosult szerv vagy személy általi észlelés alapján indul meg.
Tanítják a pofátlanokat
A rendőrség rendre közzé teszi az aktuális civil autós ellenőrzésekről készült felvételeket. A Pofátlan(tan)ítási akciónak keresztelt művelet kapcsán is küldtünk kérdéseket az ORFK-nak. Válaszukból kiderült, hogy nem lehet pontosan megmondani, hogy jelenleg hány autóval vadásznak a pofátlanokra: az Országos Rendőr-főkapitányság az ilyen típusú közúti ellenőrzések végrehajtása érdekében 40 darab szolgálati jelleg nélküli járművet szerzett be és adott át a területi szerveknek. Azonban ezen túlmenően más, nem rendőri jellegű járműveket is alkalmaznak a közúti ellenőrzések végrehajtásában.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)