13 °C Budapest

Ezt minden gyermeket vállaló anyának tudnia kell: sok pénz maradhat így a családoknál

2019. július 13. 14:32

A Fiatal Családosok Klubja évről-évre eseményeket, aktivitásokat, játékokat szervez a családokat érintő jeles napok köré. Az anyák napja, az apák napja és természetesen a nagymamák világnapja is ugyanannyira fontos és jelentős ünnep, melyről nem szabad megfeledkeznünk. A FICSAK idén is szeretné felhívni a figyelmet erre a napra és a nagymamák szerepének jelentőségére a család életében. 

A nagymamák világnapja alkalmat ad arra, hogy kicsit arról beszéljünk, hogy mind az édesanyák, mind az édesapák életében milyen jelentős szerepe van a nagyszülőknek. A segítségnyújtás, a mindennapok teendőiben való részvétel mellett, a lelki segítség is sokat adhat hozzá ahhoz, hogy jó szülők lehessünk.

A mi nagyinknak immár 7 unokája van, akiket a legnagyobb szeretettel vesz körbe. Öt gyermekem mellett húgom és öcsém kisfia is bármikor számíthat rá és gondoskodó szeretetére. Nagyink mellett természetesen csodás édesapám erős támaszként áll. Mindig nagycsaládra és sok gyermekre vágytam és azt gondolom, hogy ahhoz hogy több gyermeket vállaljak, elengedhetetlen bátorítás volt az ő személyük, szeretetük 

- mondta Király Nóra, a FICSAK alapítója. Fiatal Családosok Klubja “Szeretünk, Nagyi" játékos felhívás célja, hogy megmutassák, milyen fontosak ők, a nagyszülők, nagymamák is, gyermekeink életében! A játékban azokat a pillanatokat és gondolatokat gyűjtik össze a családoktól, amik a nagymamákkal kapcsolatosak.

Gyors kisokos: ki jogosult nagyszülői gyedre?

A FICSAK évek óta ünnepli a nagymamák világnapját, valamint több olyan felhívást is közzé tette, mely az ő szerepükre hívja fel a figyelmet. Fontos tudni, hogy a nagyszülői gyed akkor jár, ha a gyereket a szülők nevelik, és a nagyszülő csak napközben felügyeli a gyereket, emellett a szülőnek nyilatkoznia kell arról, hogy egyetért a gyed nagyszülő általi igénybe vételével. A nagyszülői gyedet 2020. január 1-től lehet kérni, és legfeljebb két évig, ikreknél pedig három évig folyósítják. Ha több unoka van, aki után gyedre lehet menni, akkor is csak egyetlen nagyszülő élhet a lehetőséggel. Ha viszont több különböző várandóságból származó gyerekre felügyel a nagymama vagy a nagypapa, akkor gyerekenként állapítják meg a gyedet.

A jogszabály-tervezet a szülő jogán a biztosított nagyszülő is jogosulttá válhat gyermekgondozási díjra, ha

  • a nagyszülő a gyermek (vagyis az unoka) születését megelőzően legalább 365 napon át biztosított volt,
  • a gyermek közös háztartásban élő mindkét szülője, egyedülálló szülő esetében pedig a gyermeket gondozó szülő dolgozik,
  • a gyermeket a szülő saját háztartásában neveli, és onnan a gyermek csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerül a nagyszülőhöz,
  • a gyermek mindkét szülője, egyedülálló szülő esetében pedig a gyermeket gondozó szülő írásban nyilatkozik arról, hogy egyetért a gyed nagyszülő általi igénybevételével - ezt a nyilatkozatot több gyermek esetében is csak egy és ugyanazon nagyszülő vonatkozásában lehet megadni.

Nem jár a nagyszülői gyed akkor, ha

  • a nagyszülő dolgozik (és nem marad otthon a gyermekkel), kivéve, ha a keresőtevékenységet otthonában végzi,
  • ha a gyermeket bölcsődében vagy más napközbeni ellátást biztosító intézményben helyezik el,
  • ha a nagyszülő öregségi nyugdíjat, özvegyi nyugdíjat, szolgálati járandóságot, korhatár előtti ellátást, táncművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot, megváltozott munkaképességű személyek ellátását, vagy ápolási díjat kap,
  • ha a szülő gyedre való jogosultsága megszűnik.

A nagyszülői gyed összegét a nagyszülő fizetése alapján állapítják meg. A gyermekgondozási díj összege a naptári napi alap 70 százaléka, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem