Európán belül olcsóbb lett a repülés, a nyári foglalásokkal már nem érdemes tovább várni.
Tovább csökkent az autólopások száma 2019 első felében, azonban új kedvenceik vannak a bűnözőknek, akik a Renault Mégane és a Suzuki Swift típusokra szálltak rá. A német prémiummárkákból viszont alig vittek el idén, és leginkább az idős, védtelen autókra vadásznak a tolvajok, akik között egyre több az amatőr - derül ki többek között a Vezess friss összeállításából.
Számos újdonságot mutatnak a lopott autók legújabb negatív toplistái, amit a Vezess autós szaklap közölt. 2019 első fél évében 80 jármű eltulajdonításáról kapott bejelentést a NAKE nevű civil szervezet, vagyis tovább csökkent a bűncselekmények száma. 2018 egészében 182, míg 2017-ben 199 autó eltűnését rögzítették.
Új kedvenceik vannak a bűnözőknek, a meglovasított modellek között idén a listát vezető Renault Mégane tavaly az első 15-ben sem volt benne, míg a most harmadik Suzuki Swift a 2018-as 13-ik helyről ugrott előre. A japán gyártó két másik modelljét is lopták az első fél évben, ezért a márkák toplistáján is előrébb került.
Továbbra is magasan Budapestről tűnik el a legtöbb személygépkocsi, azonban a fővárosból kiszorult, jellemzően amatőr tolvajok országszerte rászálltak az idősebb, könnyebben ellopható járművekre. Érdekes újdonság, hogy az elmúlt évtized gyakorlatával ellentétben alig tulajdonítottak el a német prémiumtrió modelljeiből 2019 első felében. Mercedes személyautó ellopásáról egyáltalán nincs információ, Audiból egyetlen, míg BMW-ből mindössze négy tűnt el a NAKE tudomása szerint.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








