16 °C Budapest

Hatalmas károkat okoztak a nyári viharok: milliárdokat fizetnek a biztosítók

2017. szeptember 18. 13:00

Az idei nyár első összesítése szerint a hazai biztosítók a lakossági ingatlanokban esett, viharok okozta, több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki. A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval több kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel a lakásoknak több mint a negyede nem rendelkezik biztosítással - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Idén május 1-je és augusztus 31-e közötti időszakban összesen 103 539 vihar, beázás, jégverés és felhőszakadás okozta kárt jelentettek a lakossági ingatlanok tulajdonosai a biztosítóknál, s az ezekre az esetekre kifizetett kártérítések összege megközelíti a 6 milliárd forintot. Magyarországon a legtöbb vihar okozta kár a nyári periódusban, az év május-augusztus közötti időszakában keletkezik. A 2017-es év nyári időszakában a legtöbb kárt Zala megyéből, Vas megyéből, Győr-Moson-Sopron megyéből, Borsodból, Békés, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették. Emellett, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan.

A szakemberek tapasztalatai szerint egyre gyakoribb az időben és térben jól elkülöníthető, lokális viharok előfordulása, illetve a szupercellák okozta káresemény. Emlékezetes a június 21-i vihar és jégverés, amely a Borsod megyei Megyaszón és a környező településeken akkora károkat okozott, hogy gyakorlatilag nem maradt olyan ingatlan, amely sértetlen maradt volna.

A leggyakrabban a házak tetőszerkezete sérült, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust.

Az elmúlt nyáron több ízben fordult elő olyan özönvízszerű esőzés, amelynek következtében egész utcák kerültek víz alá, károsítva a mélyebben fekvő ingatlanrészeket, garázsokat, szuteréneket. A MABISZ statisztikája szerint a május-augusztusi periódusban, 2010-2017 között összesen csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a tagbiztosítók, közel 80 milliárd forint értékben.

Továbbra is komoly problémát jelent az alulbiztosítottság - hívja fel rá a figyelmet a szövetség. Igen gyakori, hogy nem a valós értékre biztosítják az ingatlanokat tulajdonosaik. Gyakran azért, mivel csak az ingatlanhitel felvételéhez szükséges összeghatárig biztosítják az ingatlant.  A másik ok, ami igen gyakran alulbiztosítottsághoz vezet, hogy egy korábban megkötött biztosítási szerződést az ingatlan tulajdonosai elfelejtenek módosítani egy tetőtér-beépítés vagy egy értékesebb ingóság beszerzését követően, s így csak a káresemény bekövetkeztekor derül ki, hogy a valós érték alatti biztosítással rendelkeznek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A mintegy 4,4 millió hazai lakóingatlan körülbelül 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Nemzetközi összehasonlításban ezzel a lefedettséggel Magyarország viszonylag jó helyen áll, ugyanakkor jelentős kockázat, hogy az ingatlanok negyede továbbra sem biztosított.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. június 2. 19:24
Az állami médiavállalat dühös hangú közleményben erősítette meg a Media1.hu csütörtöki, tegnapi cikk...
Összkép  |  2023. június 2. 18:33
A 10-es években folytatódott a korábbi évtized népességfogyása, az elmúlt 20 évben összességében 594...
Bankmonitor  |  2023. június 2. 17:46
Jobban figyelsz a vagyontárgyaid biztonságára mint a saját testi épséged megőrzésére? Miért? Amit ed...
Holdblog  |  2023. június 2. 14:13
HOLD After Hours. Évadzáró kihelyezett adásunkban négy sort küldtünk a pályára, akik a nekik leginká...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

NAPTÁR
Tovább
2023. június 3. szombat
Klotild
22. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?