26 °C Budapest

Sosem gondolnád, hol követik el a legtöbb bűncselekményt

MTI
2013. szeptember 18. 11:06

Kis mértékben nőtt a bűncselekmények száma 2012-ben: a regisztrált közvádas bűncselekmények abszolút száma 4,6 százalékkal emelkedett 2011-hez képest, ugyanakkor az emberölések és a súlyos testi sértések száma csökkent - derül ki a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium által publikált adatsorból.

A Legfőbb Ügyészség honlapján közzétett tájékoztató alapján 11,9 százalékkal nőtt azon bűncselekmények száma, amelyek elkövetőjét nem derítették fel.

Az összefoglaló azt is rögzíti, hogy a vagyon elleniek a leggyakoribbak a regisztrált bűncselekmények között, arányuk 55 százalékos. Számuk 1998-ban volt a legmagasabb, azóta "hullámzó" csökkenés tapasztalható ebben a kategóriában. A vagyon elleni bűnözésen belül a legnagyobb arányban a lopás fordult elő, ugyanakkor 2012-ben csökkent a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár 123,7 milliárd forintról 112,7 milliárd forintra.

Jelentősen, 20,4 százalékkal csökkent a szándékos emberölések és az erős felindulásban elkövetett, befejezett emberölések száma. Míg 2011-ben ebből a bűncselekményfajtából 142-őt regisztráltak, tavaly ez a szám 113 volt. A szándékos súlyos testi sértések száma is csökkent 6791-ről 6583-ra.

A statisztikából kiderül az is, hogy a vagyon elleni bűncselekmények után a közrend elleniek, ezen belül is az okiratokkal kapcsolatosak a leggyakoribbak. A közokirat-hamisítások száma 10 195, a magánokirat-hamisításoké 14 501, okirattal visszaélés pedig 83 881 volt. Különösen ez utóbbinál figyelhető meg jelentős emelkedés - állapítja meg a tájékoztató, amely rögzíti azt is, hogy 2011-ben 58 067 okirattal visszaélést regisztráltak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tájékoztató kitér a korrupciós bűncselekményekre is, amelyek száma 2012-ben 828 volt, ami 12,2 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.

A bűnözés területi megoszlása szerint a bűncselekmények 25,1 százalékát követték el Budapesten, ahol 10 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Százezer lakosra Fejér és Somogy megyében jut a legtöbb bűncselekmény, a legkedvezőbb helyzetben e tekintetben pedig Vas, majd Tolna és Zala megye volt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 11:13
Júniusban indul a BBC World Service magyar és román nyelvű új hírszolgáltatása. A brit közmédia tájé...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?