Szenegáli futballisták és sportvezetők is egyaránt felháborodtak az afrikai szövetség azon döntése ellen, hogy csaknem négy hónappal az ANK döntője után elvették tőlük a pályán...
A legfrissebb adatok szerint elérte az 1,3 milliárd forintot a 2021-es év elején bevezetett pótdíjfizetési könnyítések által eredményezett pénzbeli megtakarítás minimum összege. Ennek legnagyobb része a közlekedők zsebében maradt, de a NÚSZ Zrt. is tudott spórolni. A legtöbb esetben az utólagos éves országos autópálya-matrica vásárlási lehetőséggel éltek a közlekedők, de nagyon sokan kérték a pótdíjmaximalizálást, és akadt jó néhány olyan ügyfél is, akinek a pótdíjamnesztia jelentett segítséget.
A pótdíjfizetési könnyítéseket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról, autóutakról, főutakról és azok díjáról szóló 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelete tette lehetővé 2021. január 1-től. Az egyik lehetőség lényege, hogy jogosulatlan úthasználat esetén az érintett jármű üzembentartója egy éves országos e-matrica megvásárlásával „rendezheti” a jogosulatlan úthasználat időpontja és a vignetta megvétele között keletkezett, akár az összes tárgyéven belüli pótdíjas esetét.
Ennek kérelmezésére a pótdíjfizetési felszólítás kézbesítésétől számítva 75 nap áll rendelkezésre. A másik opció a pótdíjamnesztia, melynek köszönhetően a jogosulatlan úthasználatok halmozódása esetén az üzembentartó – a kérelme benyújtásától számítva – 180 napra visszamenőleg kérheti, hogy kedvezményes pótdíjat fizethessen. Ennek összege hat darab alap pótdíj összegének felel meg. Szintén a tavalyi év elejétől változtak a pótdíjmaximalizálás szabályai is, ezt a könnyítést 2021-től a korábbi három helyett már két pótdíjas esethez kapcsolódóan is lehet kérni.
Sok oka lehet annak, hogy valaki érvényes autópálya-matrica nélkül hajt fel egy díjköteles gyorsforgalmi útra: elfelejti megvenni a vignettát, nem tudja, hogy vennie kellett volna, vagy azt reméli, hogy nem érjük utol, ha bliccel. Bármelyik is áll a háttérben, sem az államnak, sem a NÚSZ Zrt.-nek nem a büntetés a célja, hanem a jogkövető magatartás erősítése, elősegítése. Azt szeretnénk elérni, hogy a közlekedőkben tudatosuljon, hogy jobban megéri odafigyelni, illetve megvenni az e-matricát.
-mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) vezérigazgatója. A pótdíjfizetési könnyítési lehetőségek valamelyikével 2021-ben összesen közel 26 ezer ügyfél élt, akik – a D1/D2 díjkategóriára érvényes alap pótdíjjal számolva – mintegy 1,3 milliárd forint összegű pótdíj megfizetése alól mentesültek - árulta el.
Bartal Tamás kifejtette: „A legnépszerűbb az utólagos éves országos autópályamatrica-vásárlás volt, az esetek legnagyobb részében ezt választották az érvényes e-matrica nélkül utazók, akik mintegy 56 ezer pótdíjas esetet rendeztek ezzel a megoldással, és így nagyjából 866 millió forint összegű pótdíj fizetése alól mentesültek.”
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Pótdíjmaximalizálást bő 42 ezer pótdíjas esethez kapcsolódóan kértek az ügyfelek, akiknek így minimum 352 millió forintnyi összegű pótdíjat nem kellett befizetniük. „A pótdíjamnesztia lehetőségével összesen 789 alkalommal éltek a közlekedők, nagyjából fele részben cégek, fele részben magánszemélyek. A kedvezménynek köszönhetően az érintetteknek összesen 30 millió forintnyi pótdíjat nem kellett kifizetniük.” – tette hozzá a vezérigazgató.
Bartal Tamás arról is beszélt, a pótdíjfizetési könnyítéseknek köszönhetően a NÚSZ Zrt. is megtakarított mintegy 50 millió forintot, ami csak a pótdíjfizetési felszólítások postázásának költsége lett volna, de ahogy az adatokból is jól látható, a NÚSZ Zrt. által biztosított pótdíjas szolgáltatásokkal az úthasználók spórolhattak leginkább.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







