16 °C Budapest
Woman Hand Driving Car With Space For Text

Beindult a jogsigyár: ennyien akartak már idén volán mögé ülni

2021. szeptember 24. 17:31

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) Nonprofit Kft. munkatársai januártól augusztusig közel 560 ezer közlekedési vizsga, vizsgálat és utánképzés lebonyolításában vettek részt. A vizsgáztatást idén tavasszal rövidebb időre kellett csak felfüggeszteni a járványhelyzet miatt, ennek is köszönhető, hogy az első nyolc havi adat 13 százalékkal múlja felül 2020 azonos időszakának mutatóját.

A KAV 2021-ben a veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva március 8-án függesztette fel, majd április 19-én indította újra a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit. A leállás ideje alatt felhalmozódott ügyhátralék gyors ledolgozása érdekében a társaság új vizsgahelyszíneket nyitott, hivatali időn túli vagy hétvégi időpontokat is biztosított ügyfelei számára. A vizsgáztatásban így már májusban sikerült visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Várakozni sem kellett többet a járvány előtt megszokotthoz képest: a vizsgázók a leginkább terhelt időszakokban is jellemzően két hétre kaptak időpontot.

A közúti járművezetők január és augusztus között összesen több mint 331 ezer elméleti és gyakorlati vizsgaeseményen vettek részt. A legtöbb jelentkezőt felvonultató B kategóriában 116-117 ezren kíséreltek meg elméleti és forgalmi vizsgát letenni. A szaktanfolyami vizsgák száma meghaladta a 186 ezret. A vasúti területen 2021 első nyolc hónapjában több mint 20 ezer, a hajózásban több mint 12 ezer vizsgaeseményt regisztráltak.

A védelmi intézkedések fokozatos enyhítéséhez igazodva a Vizsgaközpont július elején hatályon kívül helyezte a vizsgák lebonyolítására vonatkozó rendkívüli szabályokat. Megszűnt az elméleti vizsgák létszámkorlátja, így a vizsgatermek teljes kapacitással működhetnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 21. péntek
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33