27 °C Budapest
Mire megy az egyliteres motorral? Teszten az egyik legvagányabb családi autó

Mire megy az egyliteres motorral? Teszten az egyik legvagányabb családi autó

2021. május 30. 16:02

Vagány formával érkezett meg a Nissan Juke második generációja, amelyből a csúcsmodellt, az N-Design változatot próbálhatta ki a Pénzcentrum. Tesztünkből kiderül, hogy a dizájnerek mit hegytak ki majdnem teljesen a beltérből, és az is, hogy mi a közös ebben az autóban és a Renault Capturben. Arra is választ kapunk, mile elég egy háromhengeres, egyliteres motor.

Merész formákkal érkezett meg a Nissan Juke második generációja, amelynek alapja pontosan ugyanaz a platform, amelyre a Renault Clio és a Captur is épül - összekeverni mégsem lehet őket. Bár a Juke formája megosztó, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy dizájn tekintetében kevés vetélytársa tudja vele felvenni a versenyt.

Főképp igaz ez az általunk tesztelt fullextrás, N-Design csomaggal szerelt modellre, hiszen ennek a pakknak a része a kéttónusú fényezés, illetve a 19 colos felni. Az alap dizájn maradt olyan, amit az első generációból megszoktunk: felül a szögletesebb, alul pedig a gömbölyű formák dominálnak.

4,1 méter hosszú, 1,8 méter széles, 1,6 méter magas, a tengelytávja 2,6 méter, ez pedig már az a méretkategória, amit családi használatra is be lehet fogni. Főképpen, mert a csomagtér is igen nagynak számít, 422 literes, és két részre lehet osztani. Ugyanakkor érdemes valamivel kiékelni az elválasztót, mert egy-egy bukkanónál elég kellemetlenül zörög - az első pár kilométeren hirtelen nem is tudtam beazonosítani, hogy mi okozhatja ezt a hangot.

A Juke-hoz csak a háromhengeres, egyliteres motort kínálják, amiből így is kihoztak 115 lóerőt. Igazándiból, ha szabályos keretek között akarunk közlekedni (márpedig miért ne akarnánk), akkor ez is bőségesen elég, sőt meglepően dinamikusan mozgatja a kis városi crossovert - nem mellesleg a Renault Capturben és a Dacia Dusterben is bevált ez az erőforrás. Vezetési módból rögtön hármat is kapunk - sport, comfort, eco -, a középső módban a fogyasztás a teszt alatt 7-7,5 liter körül mozgott, ez sportosabb használat mellett nyilván több, takarékos módban pedig akár kevesebb is lehet.

Autót vennél? Nézz szét a Pénzcentrum hitelkalkulátorában!

Alapfelszereltség a tempomat, a sávtartó, a táblafelismerő rendszer, emellé megvehetjük még a "Technológia csomagot", amiben 360 fokos kamerarendszer, holttérifgyelő, és távolságtartó tempomat is helyet kap. Ezekkel pedig már autópályán is gond nélkül lehet gangolni, elég benyomni a gombot, betenni a váltót 6-osba, és elterülni az amúgy elég jól tartó bőrülésben.

Belül is maxon a dizájn

Persze, a dizájncsomagnak nem merül ki a külső elemekben, belül is szép munkát végeztek a tervezők: az N-Design csomagban kétféle alcantara-betét közül választhatunk (fehér-narancssárga, vagy fekete), a minőségérzetnek pedig kifejezetten jót tesz, hogy műanyag helyett ezekkel van borítva az utastér egy jelentős százaléka, valamint a bőrülések szélei, a könyöktámasz is.

Összességében átgondolt részletek és igényes megoldások jellemzik a belteret, valamint külön dícsérendő, hogy nagyon kevés fényes műanyaggal (a.k.a. zongoralakk) operáltak, valamint az ajtókárpitokban és a váltó körül is szolid narancssárga díszítőfényt rejtettek el. Esetleg egy napfénytető hiányozhat a tesztautó belteréből, mert így a sok feketével egy kicsit sötét lett az összhatás - főleg hátul, ahol még az ablakok is le vannak sötétítve.

Katt a képre, galéria nyílik:

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A hátsó üléseken egyébként bőséges a helykínálat, a fejtér pedig nagyjából 180 centis magasságig teljesen élhető. Mondjuk, három felnőtt azért megszenvedne egy hoszzú úton egymás mellett. Gyerekülésből hármat is gond nélkül be lehet tenni, hiszen az anyósülés is kapott isofix-rögzítőpontokat, és a légzsákot is ki lehet kapcsolni.

A tech-része is rendben van, kivéve egy dolgot...

Kijelzőkből pont annyit kapunk, amennyi kell: a műszeregységben a két hagyományos óra között találjuk a digitális felületet, ahol rengeteg információ kinyerhető az autó állapotáról, és a navigáció utasításait is kivetíthetjük ide. A 8 colos központi kijelző kezelése nem bonyolult, ráadásul az - újabb autóknál egyre ritkább módon - fizikai gombokat is kapunk. Sőt, a klímának két tekerője is van!

Ami mellett nem mehetünk el szó nélkül az a Bose Personal Plus hangrendszer, amit fejhallgató-formaként építettek bele az első ülések fejtámlájába. Amellett, hogy szép, meglepően jól szól, úgyhogy megéri kérni a feláras Sound and Go csomadot!

Kinek ajánljuk, mennyibe kerül?

A Nissan Juke pontosan azt adja, amit 2021-ben egy autónak tudnia kell: modern forma, elfogadható motor (amiből csak azt az egyet kínálják) nem vészes fogyasztással. Alkalmas városi közlekedésre, ingázásra és még a hosszabb utakon sem vall szégyent, főképp a fejlett vezetést támogató redszer, a Leafből áthozott ProPilot miatt. Méretéből adódóan családoknak (max 2 gyerekkel) is alkalmas lehet a közlekedésre, ám ha valaki nagyon ragaszkodik az Andoid Autóhoz, annak valami megoldást kell találnia.

Az autó alapára 6,5 millió forint, az N-Design változatért legkevesebb 8,3 millió forintot kell fizetni, ha viszont automataváltóval szeretnénk, akkor majdnem 8,9 milliót kell letenni az asztalra. A "Technológia csomag" felára 390 ezer forint, míg a Bose hangrendszer csomagja 250 ezerbe kerül a Nissan árlistája szerint.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 15. kedd
Jolán, Vid
24. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?