A Pénzcentrum mai kvízében arra vagyunk kíváncsiak, mit tudsz a cápákról, mennyire ismered a leghíresebb cápafajokat. Tedd próbára tudásod vagy tanulj ma is valami újat!
Úgy tűnik, hogy nem nagyon lehet visszacsábítani a magyar nézőket a moziba: múlt hétvégén tizedannyian váltottak jegyet, mint 2019. azonos időszakában. Bár a számok a mozinyitást követően elkezdtek felfelé kúszni, nem tapasztalható olyan növekedés, mint pl. a boltok, vendéglátóhelyek forgalmában. Ennek nem csak a vírus állhat a hátterében, hanem az is, hogy "nincs mit nézni", hiszen új film kevés akad. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, melyik filmek a legnézpszerűbbek a moziban a járvány után, milyen filmeket várhatunk jövő héten, és melyek a várva várt júliusi premierek. Mutatjuk.
Június 25-én kinyitottak a Budapest Film Zrt. mozijai: a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán, a Kino Cafe és a Corvin mozi, július 2-tól pedig a Cinema City mozihálózat mozijai is várják a nézőket - voltak olyan mozik, mint a Sugár vagy a MiMozink hálózat három mozija, amelyek már június 20-án megnyitott, de az első olyan hétvégén, amikor már az artmozi hálózat kapui is nyitva álltak, hatalmas bukás volt. Összesen 8283 látogatót fogadtak a mozik a becsült adatok szerint június 25-e és 28-a között, a bevétel pedig még a 9 millió forintot sem érte el, ami 2019. azonos időszakának mindössze a 4 százalékát tette ki.
Az azóta eltelt két hétvégén már valamelyest javultak a számok: a Cinema City mozik nyitása után bőven megháromszorozódott a nézőszám, viszont így is csak 27147 főt fogadtak július 2-től július 5-ig. A bevételben is 390 százalékos növekedés volt, a 8,9 milliós júniusi bevétellel szemben júliusban 43,7 milliót "kaszáltak" a mozik. Viszonyításképpen 2019. azonos, 27. hétvégéjén a bevétel 398,4 millió forint volt, 271 ezres nézőszám mellett.
Tehát tízszer annyi néző volt tavaly júliusban, ebben viszont nincs semmi meglepő, hiszen egyrészt még sokan tartanak a járványtól, másrészt 2019. azonos időszakában a Pókember: Idegenbent adták a mozik, míg 2020. július 2-től 5-ig a 10 legnépszerűbb film az Ava, A láthatatlan ember, a Bloodshot, a Sonic, a sündisznó, az Úriemberek, a 10 nap anyu nélkül, a Seveled, a Mint egy főnök, a Lassie hazatér, és a Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk voltak.
A választék ugyanis jelenleg elég szegényes: főként vagy olyan filmeket nézhetünk meg (újra), amelyeknek a járványt megelőző 2-3 hónapban volt a premierje (pl. Úriemberek), vagy olyanokat, amelyeknek a bemutatóját nem halasztották / előre hozták - mint pl. a Bloodshot. Ez utóbbiak viszont nem azok a filmek, amelyek várhatóan a legtöbb nézőt vonzották volna.
Hiszen gondoljunk csak bele: májusban jött volna a Fekete özvegy, a Doktor Szöszi 3. vagy a Halálos iramban 9., júniusban a Wonder Woman 1984, és a Top Gun: Maverick, júliusban a Szellemirtók: Örökség, a Dzsungeltúra és a Tenet. Most mindegy, mit gondolunk ezekről a filmekről, de bizonyára több nézőt vonzottak volna, mint a Bad Boys vagy a Bloodshot... Korábbi szavazásunk alapján is az derült ki, hogy azok az olvasóink, akik mennének moziba, arra várnak, hogy olyan filmet adjanak végre, ami érdekli őket:
Ezt támasztják a július 9-12-ig tartó hétvégi időszak adatai is, mivel az előző hétvégéhez képest nézőszámban csak 17,8 százalékos, bevételben pedig 11,4 százalékos növekedést lehetett látni. Ez egy normál időszakban, mikor több százezren moziznak országszerte egy hétvége alatt, magas aránynak tűnhetne, de jelen helyzetben azt jelenti, hogy nem jött meg még az emberek kedve a mozihoz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Miközben az élet más területein, mint a turizmus, vendéglátás, bolti vásárlás - mindennapi költések terén nagyobb ütemű növekedés volt látható, ahogy az emberek egyre kevésbé féltek a vírustól, és egyre nagyobb kedvük volt kimozdulni.
Mit adnak a mozik a jövő héten?
Az artmozik műsorán lesz többek között a Medvevilág Szicíliában, amelyet fesztiválok vagy a mozinet filmnapok keretében tavaly is láthatott már a közönség. Különleges történetével, és egyedi animációjával kicsik és nagyok kedvence lehet. Továbbra is műsoron van a Remény, a Nyomorultak, a Különleges életek, A láthatatlanok, és az Emma - a tavalyi nagy sikerek közül - az Élősködők, vagy a Tőrbe ejtve, illetve a heti premierek közül a Hogyan legyél jó feleség?-et is megnézheti, aki már mindenképpen beülne egy jó mozira.
A Cinema Citykben játsszák ezen kívül az Avát, A láthatatlan embert és a Bloodshotot, amelyek az alacsony nézőszám mellett is közönségkedvencnek mondhatók ebben a helyzetban. Műsoron van az állatok nyelvén értő doki története, a Dolittle Robert Downey Jr.-ral a főszerepben. A Pixar legújabb animációs filmje, a kalandos Előre szintén megtekinthető.
Júliusban várható még, hogy bemutatják az élőszereplős Mulan-t, kérdés, mennyi ember tud majd a moziba vonzani. A már sokszor elhalasztott, most július 30-ra időzített Tenet már biztosan több nézőt csábít a moziba, és ott lesz még új filmként a Jay és Néma Bob Reboot, illetve a Pont az a dal című zenés filmdráma.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


