2020. július 12. vasárnap Izabella, Dalma

7 alig ismert praktika, amikkel tízezreket is megspórolhatsz havonta


Sokszor olyan dolgokért is pénzt adunk ki, amit ingyenesen, vagy legalábbis fillérekért megkaphatnánk, legfeljebb némi utánajárás kellene hozzá. Ha nem vennénk meg ezeket, hanem másként szereznénk be őket, akár tízezreket is megspórolhatunk a családnak havonta, amit akár lakáscélra, nyugdíjra vagy más célra félretehetnénk.

Víz

Sokan ragaszkodnak a palackozott vízhez, pedig, ha az egész család ezt fogyasztja, az jelentős kiadás lehet. Egy négy fős család, fejenként egy másfél literes palackot fogyasztva naponta egy hónapban 12 ezer forintot is megspórolhat ezzel (100 forintos árral számolva). Az elfogyasztott víz helyett pedig fogyaszthatunk csapvizet, amely Magyarország területén jó minőségű, sőt sok esetben aránylag magas az ásványi anyag tartalma.

Könyvek

Az új könyv illata összetéveszthetetlen, azonban antikváriumokban a több ezer forintos könyvekhez akár pár száz forintért is hozzáférhetünk bármikor. Ha nincs szükség az adott könyv megvásárolására, akkor akár a helyi könyvtárban olvasójegyet váltva ténylegesen ingyen olvashatunk.
Persze erre már innovatív megoldások is akadnak, egy e-book olvasóval szintén csak pár száz forint egy könyv beszerzése. Magyarországon a könyvcserét pedig már telefonos applikációval is intézhetjük.

Háziállatok

Sokan tízezreket adnak ki egy-egy fajtiszta kutyáért vagy macskáért, pedig egy menhelyre ellátogatva ingyen is hazavihetjük az állatokat, sőt még az is előfordul, hogy fajtiszta példányt találunk.

Banki költségek

A Pénzcentrumon számos cikket írunk arról, hogy melyik bank mekkora költségeket számít fel. A magyarok jelentős része havi szinten több száz forintot is megtakaríthatna azzal, hogy egy olcsóbb bankszámlára vált, a lakáshiteleknél pedig akár milliókat is megspórolhatunk, ha az olcsóbb bankot választjuk.

A megtakarítások és hitelek rossz menedzselése

Sokszor ésszerű egyszerre megtakarítani és hitelt felvenni. Ha viszont a kifizetett hitelkamat jelentősen magasabb, mint a megtakarításon elérhető hozam, akkor érdemes lehet a megtakarításba fektetett pénzt inkább a kölcsön törlesztésére fordítani. Ez különösen egy bankbetét-hitelkártya tartozás párosnál igaz, ahol a kamat különbsége bőven 30 százalék feletti.

Azonnali házhozszállítás

Sokan szeretik az online rendelt árukat azonnal megkapni, így az azonnali kiszállítást választják. Ugyan csábító, hogy minél előbb megkapjuk a csomagunkat, azonban, ha nem sürgősen van szükségünk rá, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy inkább a lassabb, de olcsóbb, vagy akár ingyenes szállítási lehetőséget válasszuk.

Gyerekek balesetbiztosítása

A gyerekek eleve ingyenes balesetbiztosítást kapnak az államtól, így a plusz életbiztosítás nem feltétlenül fontos számukra. A biztosítások egyébként jellemzően valamilyen jövedelem kiesése esetén nyújthatnak védelmet, de mivel a gyerekek nem dolgoznak, ezért ez a fajta biztosítás kevésbé lényeges esetükben.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk