Mutatjuk, melyek voltak a hét legolvasottabb és legérdekesebb hírei a Pénzcentrumon 2026 41. hetében.
Mint ismeretes, a kormány újabb támogatási programot indít a falusi kisboltok megsegítésére: az ötezer fő alatti településeken működő élelmiszer- és hentesüzletek pályázati úton juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz. A keretösszeg 4,2 milliárd forint, de azt egyelőre nem közölték, hogy egyenként mekkora összegekre lehet számítani. A pályázatot május 1-ig kell kiírni, a forrás eredete pedig egyelőre nem ismert.
Ahogy arró beszámoltunk, a kormány 4,2 milliárd forintos kerettel indít újabb támogatási programot az ötezer fő alatti településeken működő élelmiszerboltok és hentesüzletek számára. A Magyar Falu Program keretében vissza nem térítendő egyszeri támogatásra lehet pályázni a hétfő este megjelent kormányhatározat szerint, de az egy üzletre jutó pontos összeget még nem közölték. A pályázatot május 1-ig kell kiírnia Gyopáros Alpár kormánybiztosnak.
A támogatás forrását nem nevezték meg, de ez nem az első hasonló intézkedés: 2022-ben 1–3 millió forint közötti összeget kaphattak a rezsiáremelés, az árstopok és az infláció miatt nehéz helyzetbe került falusi kisboltok. A mostani programot múlt héten jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







