Koncertekkel, kézműves kirakodóvásárral, családi és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat a komlói bányásznapokra a hét végén - közölték a szervezők a honlapjukon.
Búcsút mondhatsz a méregdrága bolti salátáknak: fillérekből te is termelhetsz, kert sem kell hozzá
Tavasszal még a salátafélék is igen drágán kaphatók a hazai piacokon, pedig mi magunk, saját kiskertünkben vagy akár egy balkonládában az erkélyen is termeszthetjük ezeket – írja a HelloVidék. A portál ezúttal azt járta körbe, hogy milyen fajták léteznek ezekből, illetve melyiket éri meg a legjobban termeszteni?
Ha a salátáról esik szó, még mindig sokan egy ecetes lében áztatott, sóval, jobb esetben hidegen sajtolt olajokkal ízesített savanyúságra gondolnak, amit jellemzően főételek mellé, köretként fogyasztunk. Holott a saláta egy jóval színesebb és ízletesebb zöldségféle ennél.
A zöldségnek magas tápértéke van, emellett vasat, káliumot, kalciumot, C és B vitaminokat tartalmaz. Persze, nagyon nem mindegy, hol, milyen salátát vásárolunk, és mit készítünk belőle. Sok fajtája ismert, színben alakban nagyon változatos, van, ami nem csak nyersen, hanem főzelékként is elkészíthetünk, vagy akár - mint a fejes káposzta leveleit - tölthetjük is. A salátafélék a tavasz egyik első primőr zöldségei, ami bár jellemzően még horror áron kaphatóak a piacokon, ám saját kertünkben vagy akár egy balkonládában is, mi magunk is ültethetünk. A kérdést ezúttal a HelloVidék szakemberek segítségével járta körül.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







