A magyarok 31 százaléka tervez költözést, további egyharmaduk (34%) pedig jelenlegi otthonuk felújításába kíván belevágni
Többhónapos akciót élesített az IKEA - szúrta ki a Pénzcentrum. A bútorlánc kérdésünkre megerősítette, hogy a klubkártyával rendelkezők péntekenként egy előre meghatározott termékkörből 20-50 százalékos kedvezményt kapnak. Emellett Family és Business kártyával rendelkezők az áruházak éttermeiben féláron vásárolhatnak főételeket.
Komoly pénteki akciót hirdet az IKEA, legalábbis erre enged következtetni a "A „Végre péntek!” aktivitás feltételei: 20% és 50% kedvezmény meghatározott IKEA termékekre" - című pont, amely a napokban jelent meg a bútorlánc honlapján, az általános szerződési feltételek menüpont alatt. A Pénzcentrum megkereste az áruházláncot, hogy pontosan mit is takar ez a promóció, és ki veheti igénybe a kedvezményeket.
Válaszában az IKEA megerősítette, hogy június 30-ig a Family vagy az IKEA for Business kártyák tulajdonosai péntekenként minden héten egyedi ajánlatokkal találkozhatnak az áruházakban. Egyes lakberendezési kiegészítőket – melyek kínálata áruházanként eltérő lehet – 50% kedvezménnyel vásárolhatnak meg, míg az előre meghatározott termékkategóriák összes termékére 20% kedvezményt kapnak. Emellett közölték, hogy június végéig minden pénteken féláron vehetnek főételeket a fent említett kártyával rendelkező vásárlók az összes magyarországi áruház éttermében – az ajánlat minden főételre, a köretekre és a gyermekfőételekre is vonatkozik helyben fogyasztás esetén.
A kedvezménnyel a vásárlók akkor tudnak élni, ha fizetésnél a kártyát plasztik vagy QR-kód formában bemutatják, és magyarországi, érvényes, aktív regisztrációval rendelkeznek
- hívták fel a figyelmet. Hozzátették tagság érvényességét több módon is lehet ellenőrizni, például weboldalon a profilba való sikeres bejelentkezés által, illetve az ügyfélszolgálatán keresztül.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása