A Glamour-napokon is nő a kereslet a szépség- és háztartási termékek iránt, a vásárlók pedig egyre tudatosabbak.

Durva hibára figyelmeztetnek a boltok a visszaváltó automatáknál: így persze hogy nem működik
Már kötelező ugyan az új, megjelölt italcsomagolások visszaváltása az üzletekben – de ilyet még nem szállított az ipar, közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). A szövetség 2023. december 27-i sajtóközleményében már részletes tájékoztatást adott arról, melyek a vásárlókra vonatkozó szabályai a különféle üdítő- és szeszesital csomagolások - műanyag, fém, üveg palackok - kötelező visszaváltásának az üzletekben. A napokban több híradás is megjelent arról, hogy a visszaváltó automaták nem működnek, a bedobott italcsomagolások ellenében pedig estenként nem használható utalványokat adnak ki. Ezt a helyzetet tisztázza most az OKSZ.
A szabály egyszerű: az automatába csak az dobható be, ami után már fizetett visszaváltási díjat a vásárló – más palack, doboz nem, írják a közleményben. Többen is próbálkoztak azzal, hogy az év első napjaiban már bedobtak az automatákba különféle italcsomagolásokat. Az új előírások azonban csak azokra az italféleségekre vonatkoznak, melyeken a gyártó ezt fel is tünteti a csomagoláson, palackokon. Ezek a visszaváltásos csomagolású italok 2024. első féléve során fokozatosan fognak megjelenni az üzletek polcain, az év első napjaiban ez nem volt várható - közölték.
Tehát csak az dobjon majd italos palackot az automatákba, aki a visszaváltási díjat ki is fizette vásárláskor, a palackon pedig rajta van az előírt logo, feliratozás és a visszaváltási díj összege is. A gyártók részéről az átállás az új címkézésre, feliratozásra egy időigényes folyamat, ezért is alakított ki a jogalkotó egy június végéig tartó türelmi időszakot az átállásra.
Az automaták telepítése folyik év elején is, a tesztelés pedig számos berendezésnél még csak most következik - hívták fel a figyelmet.
A visszaváltó automatákat a berendezés gyártója, az arra feljogosított telepítési csapatok végzik (ez nem a kereskedők feladata). A telepítések, a szükséges informatikai beállítások és az elengedhetetlen tesztelések, próbaüzemelések még nem zárultak le, mindez a berendezéseket szállító gyártók leterheltségétől függ.
A visszaváltó berendezésekbe olyan palackot bedobni, mely nem felel meg a követelményeknek, a beüzemelést követően is károkat okozhat. A visszaváltó berendezés egyébként ellenőrzi majd, elfogadható-e a bedobott italcsomagolás és utalványt csak a szabályoknak megfelelő palackok után ad.
Előírások
A visszaváltási rendszer lényege, hogy az italgyártó üzemekben újra nem tölthető, ezért csak egyszer használatos - úgynevezett egyutas - italos palackok értékesítésekor, ha a gyártó ezt már fel is tüntette a csomagoláson, a kereskedők kötelesek lesznek 50 forint visszaváltási díjat felszámolni a vásárlóknak az értékesítéskor.
Ezt a visszaváltási díjat a vásárló visszakaphatja egy levásárolható utalvány formájában, ha visszaviszi az italos palackot az üzletbe. Dönthet majd azonban úgy is a vásárló, hogy az utalványt a pénztáraknál pénzre váltja. A vásárló az üzletbe visszavitt üres italcsomagolást, ha kifizette az 50 forint visszaváltási díjat is, a visszaváltó automatába dobhatja bele. Ezek az automaták az italcsomagolás ellenőrzését követően azonnal adnak a vásárlónak egy levásárolható vásárlási utalványt, aminek értéke a visszaváltási díjjal azonos, tehát 50 forint csomagolásonként.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nem visszaváltható palackokat - melyeken nincs rajta a visszaváltás lehetőségét jelző felirat, logó, címke - tilos az automatákba dobni, azok meghibásodást, károkat is okozhatnak.
Az átmeneti időszakban - június végéig - a gyártók még átadhatnak a kereskedőknek régi, tehát nem visszaváltható csomagolású italféleségeket is, utána viszont - 2024. júliusától - már csak a visszaváltás lehetőségét feltüntető címkézéssel szállíthatnak árut a boltokba.
Az üzleteknek értékesíteniük kell a korábban gyártott és a visszaváltási logó és díj feltüntetése nélkül csomagolt italféleségeket is, melyek megtalálhatók lesznek az árusítóhelyek polcain egészen addig, ameddig el nem adják, akár a féléves türelmi időszakon túl is. Így a vásárló majd egy ideig még megtalálhatja az üzletekben a régi és az új csomagolású italféleségeket egyaránt.
Figyelni kell a visszaváltást jelző feliratot és az italcsomagolásnak sértetlennek kell lennie
A vásárlóknak ügyelniük kell arra, hogy visszaváltási díjat csak olyan ital megvásárlásakor kötelesek fizetni, amelynek a csomagolásán feltüntette a gyártó a visszaváltás lehetőségét, ennek módja, megjelenése egységes lesz minden palackon. A vásárló csak ezeket a palackokat viheti vissza az üzletbe visszaváltási díjért cserébe. Visszaváltási díjat minden olyan palack után fizetni kell bármely értékesítőhelyen, melyen a visszaváltás lehetőségét jelző felirat, címke rajta van
A visszaváltás a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező, de a kiseb alapterületű üzletek is kötelesek az 50 forint visszaváltási díjat felszámítani, ugyanakkor az üres, használt palackokat már nem kötelesek visszaváltani (bár önként csatlakozhatnak a rendszerhez). Más értékesítőhelyeken is (például egyes iparcikk áruházakban, drogériákban, vendéglátóhelyen elvitel esetén, vagy dohányboltokban) kötelező lesz az 50 forint visszaváltási díj felszámítása, amikor a szükséges jelzés már a csomagoláson is rajta van.

Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


