A húsvéti szezon előtt ismét megszólaltak a húsipar szereplői, az eseményen pedig a Pénzcentrum is részt vett.
Hivatalosan is megjelent a Magyar Közlönyben az agrárminiszter azon rendelete, ami szerint módosulni fognak az élelmiszerjelölési szabályok.
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, ami alapján módosulni fognak az élelmiszerek jelölési szabályai. Ennek oka az, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban úgy döntött, hogy a lisztbogár után a házi tücsök is forgalomba kerülhet, mint élelmiszer.
A rendelet szerint az új élelmiszereken mostantól azt is fel kell tüntetni, hogy ha rovart vagy akár lárvát is tartalmaz az étel. Mindezt pedig jól látható helyen. Az új előírás pedig az online rendelt, illetve előre csomagolt élelmiszerekre is ugyanúgy vonatkozik: itt is a termék megnevezésére használt betűmérettel megfelelő betűkkel kell feltüntetni, hogy az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz.
Azonban ki kell emelni, hogy a rendelet csak az új élelmizserként engedélyezett rovart vagy annak lárváját tartalmazó élelmiszerekre vonatkozik, így a szigorítás nem érinti a bíbortetűs és a pajzstetűs ételeket. Ezeket ugyanis már régóta használják adalékanyagként az élelmiszeriparban.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







