Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja szerint az euróövezet monetáris politikáját nagymértékben meghatározza az iráni konfliktus.
Egyre nagyobb a baj a magyar boltokban: sok helyen már hiánycikk a hatósági áras liszt, cukor
Korábban már lehetett arról hallani, hogy sok boltnál elfogyott a hatósági áras 2,8%-os tej, illetve cukorból is sokszor keveset, vagy egyáltalán nem lehetett látni a polcokon. Most már mindkét termék hiánycikknek számít – írja a Népszava.
A hatósági ár bevezetése miatt nagyot nőtt a kiskereskedelemben az árstopos élelmiszerek jelentősége, ugyanis ezeket a maximalizált fogyasztói árnál drágábban szerzik be a kereskedők. A cégek árbevétel-kiesése egyre nagyobb emiatt, és ez már komoly pénzügyi veszteséget is jelent nekik. A kormány többször meghosszabbította a hatósági árak érvényességét, jelenleg december 31-ig vásárolhatjuk a hét árstopos terméket a tavaly október 15-i áron.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára arról beszélt a lapnak, hogy szerinte célszerű lett volna elkezdeni októbertől az élelmiszerárstop fokozatos kivezetését. A beszerzési árak a fogyasztói áraknál is gyorsabban emelkednek, ami a kereskedőket terheli. Ráadásul ehhez adódik hozzá az árstopból fakadó veszteség, illetve a a rezsiárak drasztikus drágulása is.
Az intézkedés óta több üzlet is limitálta az árstopos termékekből vásárolható mennyiséget, mégis egyre több helyen fordul elő hiány ezekből. A tapasztalatatok alapján a nyáron több helyen nem lehetett cukrot kapni, újabban pedig a 2,8 százalékos UHT-tej hiányára panaszkodnak a vásárlók. Cukorellátási problémák vannak, és egy időben az étolajjal kapcsolatban is voltak fennakadások. Sőt, ilyen eseti hiányok a jövőben is lesznek – figyelmeztetett a szakértő.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








