Újabb élelmiszer-visszahívásra figyelmeztet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Nélkülözésre kényszerítheti a magyarokat a horrordrágulás: a szakember szerint ez nem biztos, hogy probléma
Az élelmiszerárak emelkedése elért egy olyan szintet, ami a fogyasztás egyértelmű csökkenését eredményezi. Még az alapvető élelmiszerek esetében is az látszik, hogy az emberek elkezdtek takarékoskodni: kevesebb cukrot, kevesebb tejterméket és tojást vásárolnak - árulta el Raskó György agrárközgazdász az InfoRádióban.
Az InfoRádónak Raskó György emlékeztetett rá, hogy az élelmiszerek, évtizedeken át politikai okokból is az olcsó termékek közé tartoztak. Most ez változott meg. Úgy fogalmazott: vége van az olcsó élelmiszerek korszakának. A szakember szerint viszont ez nem annyira negatív jelenség, mivel az elmúlt évtizedekben a lakosság Nyugat-Európában és Magyarországon is rendkívül pazarlóan bánt az ennivalóval, millió tonnás mennyiségben dobtak ki élelmiszert. A drágulás és a kereslet csökkenése ennek a pazarlásnak is véget vethet – mondta Raskó György.
Ugyanakkor szomorú tényként említette, hogy az élelmiszerárak növekedésében Magyarország élen jár, az uniós átlaghoz képest több mint duplája a magyar élelmiszer-infláció. Még a hatósági áras termékekkel együtt is utolértük azokat a környező országokat, ahol korábban az élelmiszerek valamivel drágábbak voltak. Most Magyarország az alapvető élelmiszerárakat tekintve gyakorlatilag elérte az osztrák, szlovák és a szlovén szintet – hangoztatta az agrárközgazdász. Az agrárközgazdász külön szót ejtett a húsárak emelkedéséről. Szerinte ezt elsősorban az elképesztő mértékű takarmánydrágulás és az energiaárak emelkedése okozza. E két tényező adja ugyanis az állattenyésztés költségeinek közel 80 százalékát. Szerinte mivel itt újabb emelkedés várható, ezért bármelyik állatfaj esetében számítani lehet arra, hogy a fogyasztói árak is tovább fognak növekedni.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






