7 °C Budapest

Komoly dilemma az építőiparban: merre tovább?

2020. május 4. 14:59

Az építőiparban is nagyszámú vállalat áll komoly dilemma előtt: folytassák-e a megkezdett beruházásaikat illetve mikor érdemes belefogni az idei évre előzetesen betervezett fejlesztésekbe, bővítésekbe.

"A jelenlegi extrém piaci helyzetben több projekt kapcsán is felmerült, hogy értelmezzük a befektetésre hatást gyakorló egyes tényezők szerepét. Ez nem egy bevált eljárás, ugyanakkor azt is éreztük, hogy a kérdést komplexebb módon érdemes kezelni. Ez az igény hívta életre a krízisre kidolgozott új szolgáltatásunkat" - mondta el Laczkovich Gergely, a 3E International Kft. ügyvezető igazgatója. "Egyértelműen azt tapasztaljuk, hogy a cégvezetők, beruházók körében megnőtt az igény, hogy döntéseik előkészítéséhez a jelenlegi helyzet szerinti objektív elemzést kaphassanak építőipari projektjük lefutási lehetőségeiről" - számolt be az okleveles építőmérnök ügyvezető-tulajdonos a legutóbbi hetek szakmai beszélgetéseinek eredményéről. "Húszéves tapasztalattal rendelkezem kiemelt beruházások tervezésében, menedzselésében és ellenőrzésében. Megéltünk már komoly válságot, de a mostani helyzet jellegében más ezért új típusú megközelítésre van szükség. Véleményünk szerint az a piaci szereplő, aki most időben reagál, és jó helyzetelemzést végez, versenyelőnybe kerül a konkurenciához képest" - tette hozzá.

Krízis analízis szolgáltatásunk keretében azt elemezzük, hogy milyen hatást gyakorol a projektre a vírushelyzet által befolyásolt, jelenleg ismert gazdasági és műszaki környezet. Kiemelten foglalkozunk a műszaki költségoptimalizálással. 

A munka során 12 lépésből álló saját fejlesztésű elemzési módszertanunkat alkalmazzuk, miközben különös hangsúlyt fektetünk a következőkre: 

  • ütemterv változatok,
  • vállalkozói rendelkezésre állás,
  • építőanyag-ellátás,
  • finanszírozás,
  • gazdaságpolitika elemzése,
  • kockázatelemzés
Az általunk alkalmazott stratégiai és pénzügyi elemzési-, tervezési eszköz a döntés-előkészítés részeként illeszthető be a folyamatba, ezáltal segíti a megalapozott üzleti döntések meghozatalát. 

Ezen technika alkalmazása, szolgáltatásunk igénybevétele elsősorban induló vagy folyamatban lévő építőipari projektek beruházói számára lehet fontos és indokolt a jelenlegi, globális hatások mentén folyamatosan alakuló gazdasági helyzetben. 

A szolgáltatást azon konkrét ügyféligény hívta életre, hogy számos partnerünk szeretné tudni: a különböző szempontokat értékelve miként döntsön a projekt időbeli ütemezéséről és a műszaki tartalom esetleges változtatásairól. A beruházók szeretnének megalapozott döntést hozni az építőipari projektjeik, építkezéseik indítását, folytatását illetően. A 12 lépéses elemzésünk elvégzése segítséget nyújt ebben. 

Cégünk komoly track recorddal rendelkezik az egyedi sajátosságokkal bíró építőipari krízismenedzsment szolgáltatás terén. Számtalan kockázati tényező állandó jelenlétére tekintettel kockázat-felismerési és kezelési rendszeren keresztül szerteágazó tapasztalatunkra alapozva több szakterület együttes elemzését tudjuk elvégezni, nagy jártasággal rendelkező mérnöki-, közgazdasági-, üzemeltetői tevékenységet folytató szakértő kollégák együttműködésével. 

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Célunk, hogy vezetői információs rendszereken keresztül segítsünk a beruházóknak tisztán látni és felismerni az operatív lépések szükségességét az ingatlanfejlesztés teljes életciklusát felölelően, hatékony együttműködésre alapozva minden érintett belső gazdasági szereplővel. 

A fennmaradás és fenntarthatóság érdekében létfontosságú a kontrolling terven keresztüli komplex elemzés eredményeként megfogalmazni és felvázolni a jelenlegi helyzet beruházásokra gyakorolt lehetséges hatásait, majd ezt követően stratégiai verziókat felállítani. Ugyanennyire nélkülözhetetlen a szükséges lépések dokumentáltsága, számadatokkal való alátámasztottsága a likviditás megőrzése szempontjából - például banki finanszírozás esetén.

Tehát célunk, hogy a beruházókat ellássuk azokkal a - komplex elemzés eredményeként megfogalmazott - javaslatokkal és opciókkal, melyek közül választva lehetőségük van a kialakult helyzet miatt megváltozott körülményekre a lehető legjobb és legeredményesebb válaszokat adniuk. 

Véleményünk szerint az a piaci szereplő, aki most időben reagál, és jó helyzetelemzést végez, jobb pozícióba kerül a versenytársakhoz képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?