A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
Ma döntenek az Országgyűlésben a karát módosító törvényjavaslatról, amire most a Minősített Könyvelők Egyesülete reagált. Bár a KATA átalakításával az egyesület alapvetően egyetért, de az ilyen irányú módosítást megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartják.
Aggályát fejezte ki a Minősített Könyvelők Egyesülete a törvényjavaslat miatt, ami többszázezer család életét dúlhatja fel. Természetesen a KATA átalakítása a szövetség szerint is szükséges, azonban álláspontjuk szerint a lehető legrosszabb megoldás mellett döntöttek végül. Harkai István, a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke szerint a változtatások teljesen életszerűtlenek, ráadásul teljesíthetetlenek is, hiszen a katás vállalkozók több mint háromnegyedének más adózási formát kell keresniük.
A szakember kifejtette, hogy törvényjavaslat szerint a katások, a taxisokon kívül, csak magánszemélyeknek és őstermelőknek nyújthatnak szolgáltatást, értékesíthetnek terméket. Ugyanis, ha kifizetőtől, vagyis például cégtől, egyéni vállalkozótól, költségvetési szervtől kapnak bevételt, akkor azonnal megszűnik a KATA-alanyiságuk.
Lényegében a fodrász, a műkörmös, a kozmetikus, a sminkes, bármilyen szerelő, az építőiparban dolgozó, a személyi edző, a hálózatépítő, a kisboltot üzemeltető, a webshopos, a programozó, és még sorolhatnánk tovább, lényegében a taxisokon kívül mindenki borzasztóan nehéz helyzetbe kerül ősztől. Mivel mindegyiküknél előfordulhat, hogy egy kifizető kér tőlük számlát, így választhatnak: vagy nem szolgálják ki őket, vagy nem katáznak. A legrosszabb esetben csak a munka elvégzése után derül ki, hogy a számlát kifizető felé kell kiállítani, így választhatnak, hogy ingyen dolgoztak, vagy azonnal kizárják őket a katából
– magyarázta Harkai István.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







