Close up hand of bricklayer worker installing bricks on construction site

A felívelés után megint döcög az építőipar: a drágulás húzta be a féket

2021. június 25. 12:02

A 2020 nyári mélyponthoz képest sokáig javulni látszott az építőipar helyzete, de idén tavasszal újra az akadozás jelei tapasztalhatók.

„Három igen erős hónap után májusban csupán 592 cégbejegyzés történt az építőiparban, ez az első hónap az elmúlt 1 évben, amely negatív irányba lóg ki az amúgy pozitív ágazati trendből” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az OPTEN céginformációs szolgáltató elemzője. Az építőipari cégalapításoknak van egy normális fluktuációja, így 1 hónapnyi kilengés elképzelhető normál körülmények között is, azonban ez több szempontból sem látszik igaznak a mostani alacsony cégalapításra. Egyrészt a május hagyományosan erős hónapnak számít cégalapítás tekintetében a szektorban, másrészt több aggasztó jelenség is megfigyelhető az elmúlt hónapokban.

Ezek közül az egyik, hogy az építőipari termelés volumene is fluktuálni kezdett sok hónapnyi stabil növekedés után. A februári és áprilisi termelés kimondottan alacsony volt, az áprilisi termelési volumen 7,3 százalékot esett márciushoz képest, de az előző év azonos időszakához képest is 7,2 százalékot csökkent. 2021 első 4 hónapját együttesen nézve is 3,5 százalékos a mínusz az előző év azonos időszakának termelési adataihoz képest.

Az ilyen mértékű áremelkedés komoly operatív problémákat okoz az ágazat egyes szereplőinek, még a finanszírozási kérdéseken felül is. A vállalások betartása, a szerződések teljesítése nem mindig lehetséges ilyen arányú áremelkedés mellett, ezért a szerződések módosítása egyre gyakrabban kerül terítékre a vállalkozások működésében. Természetes módon az áremelkedés a keresleti oldalt is bizonytalanná teszi, különösen úgy, hogy év végéig további áremelkedést valószínűsítenek az ágazat szakértői.

Az aggasztó jelek ellenére távolról sem szabad temetni az építőipart, ha kicsit hosszabb távot nézünk, a mostani adatok még mindig pozitívnak mondhatók

– mondja az OPTEN elemzője. A májusi cégalapítási érték még mindig 22 százalékkal magasabb, mint a 2020-as havi átlag, ami pedig szintén erős év volt az azt megelőző évekhez képest. A termelési számok is csak a 2020 eleji és a 2019 éves adatokhoz képest vannak elmaradásban, az azt megelőző évekhez képest még mindig pozitív a helyzet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az többi céginformációs mutatót nézve is vegyes az ágazat helyzete. A megszüntetésre irányuló eljárások közül a végelszámolások száma igen alacsony szinten van. Májusban csupán 35 végelszámolási eljárás került közzétételre, ami az elmúlt közel 3 év legalacsonyabb értéke. Ez azt jelzi, hogy önszántából kevés vállalkozó hagyja most ott az ágazatot.

Ezzel szemben viszont a felszámolások száma továbbra is aggodalomra ad okot. Május hónapban 130 felszámolási eljárás került közzétételre a szektorban, ami az április havi szintén rekordmagas értéket leszámítva az elmúlt 6 év legmagasabb havi értéke. Ez azt jelzi, hogy több a kifizetetlen számla az ágazatban és a hitelezők türelme fogyóban van partnereikkel szemben.

Kutatást készít a Pénzcentrum

Hogy pontos képet kapjunk a kisvállalkozások mindennapjairól, az elmúlt évek nagyszabású átalakításainak rájuk gyakorolt hatásairól egy félmérés keretében gyűjtünk információt arról, hogyan vették a cégek ezeket az akadályokat, milyen folyamatok indultak el, és milyen megoldások segítenék őket hatékonyabb működéshez, főleg az adminisztratív feladatok automatizálásában, hogy energiájukat az üzletre összpontosíthassák.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm