Összesen 270 milliárd forintnyi kamatmentes európai uniós hitelkeret vált elérhetővé a hazai kis- és középvállalkozások számára a Ganz Ábrahám-program részeként.
Perközösséget alkot és az Alkotmánybírósághoz, majd a brüsszeli bírósághoz fordul a hazai kéményseprő vállalkozások zöme, ha a parlament a jelenlegi formájában fogadja el az új, úgynevezett kéményseprési törvényt - írja a Magyar Nemzet.
Leikauf Tibor, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, hogy a perre készülő negyvenhét kéményseprő cég több más mellett a szabad vállalkozáshoz fűződő jogát próbálja majd megvédeni a bíróságokon.
A szövetség elnöke a lap úgy nyilatkozott, hogy a készülő jogszabály ellehetetleníti a kéménytisztítással foglalkozó vállalkozókat, és ezzel 1500 ember munkáját veszi el.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







