14 °C Budapest

Egyből a menzára viheti az élelmiszert a helyi termelő

MTI
2010. július 23. 16:58

Az Országgyűlés elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását - amely augusztus 1-től hatályos -, és így a jövő hónap elejétől termelőtől közvetlenül akár a menzára is kerülhet áru - tette közzé honlapján pénteken a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A közbeszerzési törvényt többek között azért módosították, mert korábban a bonyolult eljárási rend és jogalkalmazás miatt a kistermelők, a mikro-, kis- és középvállalkozások nagyobb társaiknál nehezebben tudtak indulni a közbeszerzési eljárásokon.

Az új jogszabály viszont lehetővé teszi, hogy a közétkeztetést végző intézmények - például a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a fülönféle helyi hivatalok, egészségügyi intézmények - közbeszerzési eljárás nélkül, közvetlenül a helyi termelőtől vásárolják meg a nyers húst, a zöldséget, gyümölcsöt, tejet és tejterméket, mézet, tojást és gabonát.

A kereskedelmi lánc lerövidítésével a helyi termelők piacra jutási esélyei növekednek. A helyi beszerzés lehetőségével várhatóan kevesebb terményt, főzési alapanyagot utaztatnak majd közúton. Így előreláthatólag a közlekedési eredetű légszennyezés és az üzemanyag-használat is csökkenthető.

A lánckereskedelem kiiktatásával pedig - állítják a szakértők -, a közvetlen beszállítással összekapcsolódnak a helyi élelmiszer-előállító, feldolgozó és értékesítő vállalkozások, valamint a helyi közétkeztető intézmények.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?