Egy éve az Auchan 49 Ft/kg-os akciója miatt a termelőknél elszakadt a cérna és az áruház elé borították dinnyéjüket, a mostani 59 Ft/kg-os akció árletörő hatásától azonban nem tartanak, mivel a termelés 65-70 %-a exportra megy.
Az utcai árusok ettől magasabb áron, 110-150 forintért kínálják a dinnye kilóját, míg az áruházláncok többségénél az ár már 100 Ft/kg alatt van. Mától elsőként az Auchan kezd akciózni a dinnyével, a kilónkénti 59 forintos ár valóban a legalacsonyabb a piacon, de csak 10 Ft/kg-mal magasabb, mint a tavalyi tűréshatár.
2008-ban a dinnyetermelők Karsai József szocialista képviselő vezetésével az Auchan egy hasonló akciója miatt kezdték ingyen osztani a dinnyét. Simonka György, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke elmondta, hogy a termelőket ez az ár egyáltalán nem zavarja, hiszen most a kereskedők 35-40 Ft/kg áron veszik át a dinnyét.
Véleménye szerint az alacsony árnál többet árt a balhé, illetve az, ha az akció hatását felnagyítják. Számításai szerint az Auchan a hazai dinnyepiac legfeljebb 1 %-át fedi le, miközben a magyarországi termelés kétharmadát exportálják a gazdák, tehát az 59 forintos akció hatása elenyésző, ennél sokkal fontosabb, hogy az áruházláncok legalább viszik a dinnyét.
Egész Európában keresik a magyar dinnyét, az elmúlt napokban 1-2 eurócenttel emelkedett is az átadási ár, az idén a tavalyinál legalább harmadával kevesebb dinnyére számítanak a termelők.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)