Három nőt tartóztattak le piramisjáték-szervezés gyanújával. A rendőrség szerint 18 millió fontot, azaz mintegy 5,7 milliárd forintot csaltak.
A brit hatóságok szerint Délnyugat-Angliában és Dél-Walesben működött a szervezet, amelynek több ezer tagja volt. A csatlakozóknak 3 ezer font (960 ezer forint) belépési díjat kellett fizetni, és két másik személyt is be kellett szervezni.
Mint az ilyen vállalkozások általában, a most felgöngyölített szervezet is azt ajánlotta, hogy a befizetett összeg többszörösét kaphatja vissza a csatlakozott tag -ez pedig sokakat csábított. Ugyanakkor általában egy idő után már biztosan elmaradnak az új tagok, a rendszer összeomlik, a piramis tetején levő vezetőkön kívül szinte senki nem jut komolyabb összeghez. A rendszer elindítói azonban óriási pénzekre tehetnek szert.
A közismert nevén piramisjátéknak nevezett rendszer gyakorlatilag az összes országban tiltott üzletnek minősül.
A letartóztatott nők a pénzügyi felügyelet gyanúja szerint a piramis csúcsán álltak, és feltehetőleg ők is indították el a teljes rendszert. Egyelőre még vizsgálják a megtalált szerződéseket és dokumentumokat, de szinte biztos, hogy újabb letartóztatásokra is számítani lehet.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








