Összegyűjtöttünk több olyan ajánlatot, ahol 10 ezer forint alatt megszállhatsz februárban.
Titkos, ingyenes útvonal a horvát Adriára: meseszép a táj, egy fillér útdíjat sem kell fizetni
A horvát tengerpart sokak kedvelt nyaralási célpontja, de az odavezető autópályák díjai jelentős pluszköltséget jelentenek. Egy Budapestről induló, fizetős útvonal akár 31 ezer forintba is kerülhet oda-vissza. Jó hír azonban, hogy létezik ingyenes alternatíva is: festői tájakon, kisebb forgalmú főutakon keresztül, autópályadíj nélkül is eljuthatunk az Adriára. Az út hosszabb, de annál élménydúsabb – főleg azoknak, akik az utazást is a nyaralás részének tekintik.
Hamarosan beköszönt a nyár, és kis túlzással fél Magyarország megindul a horvát tengerpart felé. A napsütés, a kristálytiszta víz és a mediterrán hangulat sokakat csábít, de az odavezető út már kevésbé kellemes a pénztárcának. Például a Budapestről Trogirba vezető, fizetős útvonal kb 730 km hosszú, és 7 óra alatt ott lehet lenni a tengerparti városban.
Mindezért kell váltani egy magyar matricát, mi 10 napossal számoltunk, ami 6620 forintba kerül. Emellett a határtól Zágrábig 6,4 euró az autópálya, a Zágráb - Trogir szakasz pedig 24,3 euró, azaz összesen 30,7 euró oda, és visszafelé is ugyanennyivel számolhatunk. Tehát a horvát pálya összesen 61,4 euró, azaz kb. 25 ezer forint. Összesen a pályadíjakra (amennyiben beleférünk a magyar 10 napos matricába visszafelé is) kb. 31 ezer forintot érdemes számolni.
Szerencsére van alternatíva azoknak, akik hajlandók kicsit hosszabb, de szebb és ingyenes úton utazni. Most mutatunk egy olyan útvonalat, amelyen egyetlen forintot sem kell fizetni autópályadíjra – sem Magyarországon, sem Horvátországban. Ráadásul ez nemcsak költséghatékony, hanem kellemes, tájban gazdag utazási élményt is kínál azoknak, akik nem sietnek, hanem élvezni akarják az utat is.
A díjmentes útvonal hossza kb. 750 km, és körülbelül 10-11 órát vesz igénybe. A régi 7-es főúton haladunk Balaton déli partján haladunk végig, érintve a tóparti településeket, mielőtt Balatonkeresztúrnál a 68-as főútra fordulnánk. Ez az út Csurgó irányába vezet, majd Berzencénél lépi át a határt, Horvátországba érkezve.
Jó tudni, hogy Horvátországban a D-jelű főutak használata személyautók számára díjmentes. A díjfizetési kötelezettség elsősorban az autópályákra (A-jelű utak) és bizonyos gyorsforgalmi utakra vonatkozik, amelyeken a használatért útdíjat kell fizetni. Szóval a határátlépés után a D208-as, majd a D2-es főutakon keresztül vezet az út Zágráb felé. Fontos, hogy a fővárost elkerülve a D1-es főúton folytassuk utunkat dél felé, mely egy klasszikus, kevésbé forgalmas útvonal.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez az út elvezet Karlovac és Slunj településeken át, és a Plitvicei-tavak Nemzeti Park közelében halad el, mely egy csodálatos természeti látványosság. A Plitvicei-tavakat elhagyva a D1-es főúton folytatjuk utunkat Gračac felé, majd a D50-es útra fordulva Knin irányába haladunk.
Knintől a D33-as főúton érjük el Šibeniket, a gyönyörű tengerparti várost. Šibenik után a híres D8-as főúton, azaz az Adria-parti úton folytatjuk utunkat dél felé, mely lenyűgöző kilátást nyújt az Adriai-tengerre és a szigetekre. Ezen a festői úton haladva érjük el a célállomást, Trogirt, mely egy történelmi szigetváros, és az UNESCO Világörökség része. Az útvonal a díjköteles autópályák elkerülésével ugyan hosszabb, de cserébe számos gyönyörű tájat és kulturális látnivalót kínál az utazóknak.

Van egy másik útvonal is, a régi 6-os úton le egészen Pécsig, majd pedig Barcsnál a határt átlépve az E661-es úton, többek között a D37-es és D59-es főút érintésével eljutunk végül Trogirba, kb 750 kilomter és 11,5 óra alatt. De a kalandvágyók Bosznián keresztül is mehetnek, ez az út majdnem 50 kilométerrel rövidebb.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







