Már most drámai a helyzet a Velencei-tónál, és szakértők szerint az idei év új negatív rekordot hozhat.
Az iskolai szünidőt követően az M7-es autópálya igencsak leromlott állapotú, Budapest és Balaton közötti szakaszán is megindulhatnak a szintrehozási munkálatok – írja a Világgazdaság. A magyar tengertől délre már most is egyszerre több helyszínen dolgoznak, ezt folytatják szeptembertől az északi irányban - írja a lap.
Az elmúlt években jelentősen leromlott az M7-es autópálya állapota a főváros és a magyar tenger között, felújításra van szükség, ez pedig óriási munka lesz. Magyarország történetének eddigi legnagyobb autópálya-felújítási programja áprilisban kezdődött: a hazai gyorsforgalmi úthálózatot üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csak az idén 297 km-en végez szintrehozási munkálatokat, többek között az M1-es, az M3-as, az M4-es, az M7-es és az M8-as sztrádán - írja a lap. Szimicsku László kommunikációs igazgató elmondta, hogy az M7-en már most látják, hogy lesznek olyan szakaszok (Balatonboglár–Fonyód, Balatonszentgyörgy–Sávoly), ahol az előzetes vizsgálatok (fúrásos mintavételezés) alapján az útburkolat rohamos állagromlása miatt teljes pályaszerkezetet kell cserélni.
Várhatóan augusztusban, amikor a félidőben tartanak a szintrehozási munkálatok, összesítést is végeznek majd a kommunikációs igazgató szerint. A déli szakaszon már most tartanak a munkálatok az M7-en, amelyek szeptemberben folytatódhatnak északi irányban.
Nem csak reggel nyírjuk a növényzetet, egész nap dolgoznak a kollégáim. A munkát a hőség miatt kezdjük a korai órákban, ennek tehát elsősorban munkavédelmi okai vannak
– magyarázta. Azonban az esti munkavégzés sem jár kevesebb gonddal, amikor az autósok is kevésbé figyelmesek, csütörtök este például az M1-esen este 8 körül nyírták a növényzetet, amikor a munkavégzést biztosító TMA-nak (ütközéselnyelő rendszer) ütközött egy autós. Bár ezúttal személyi sérülés nem történt, az MKIF célul tűzte ki a közlekedési kultúra javítását, épp ezért tájékoztató kampányba kezdett a közösségi oldalakon.
Szimicsku László azt is elmondta, hogy az elválasztósávban lévő korlátrendszer és a sövény helyett az autópálya-bővítések után betonelemeket helyeznek ki, ami nemcsak balesetvédelmi, de üzemeltetési szempontból is praktikusabb lesz.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








