6 °C Budapest
Ennyit keres egy utas- és poggyászátvizsgáló, hordár a budapesti reptéren: tömegeket várnak

Ennyit keres egy utas- és poggyászátvizsgáló, hordár a budapesti reptéren: tömegeket várnak

2022. július 13. 10:05

A légi közlekedés volt az egyik olyan ágazat, mely a legjobban megszenvedte a Covidot. Most a járványügyi intézkedések eltörlése után olyan hirtelen ugrott meg az utazási kedv, hogy az globális szinten okoz már gondokat: járattörlésekkel és poggyászkésésekkel kell számolni a most nyaralni indulóknak. Úgy tűnik, hogy a probléma legfőbb oka szinte mindenhol ugyanaz: a munkaerőhiány. Megkérdeztük a Liszt Ferenc Nemzetközi Repteret és Wizz Airt is arról, hogy igyekeznek javítani a helyzeten, illetve milyen fizetést kaphatnak azok, akik most a légi közlekedés hiányszakmáiban vállalnának munkát.

A koronavírus-járvány berobbanásának egyik első áldozata volt a légi közlekedés: 2020. márciusától egyértelművé vált, hogy aki külföldre szeretne utazni, annak sokkal nagyobb kiszámíthatatlansággal kell számolnia, mint kotrábban. Idén tavasszal Európa-szerte enyhítettek az utazási korlátozásokon, ezzel pedig a turisták száma is megemelkedett. A Covid-hatás viszont most üt be igazán: a járvány alatti elbocsájtások, valamint a pályaelhagyásra kényszerülő reptéri dolgozók miatt valóságos káoszra számíthatnak a nyaralni készülők. A munkaerőhiányt az utasok a bőrükön érezhetik: arról már mi is írtunk korábban, hogy nagyban megnőtt a járatkésések és -törlések száma az utóbbi pár hét során, arról nem is beszélve, hogy a földi személyzet hiánya mellett az egész világon fennakadások vannak a poggyászok szállításában.

A problémával kapcsolatban a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is kiadott közleményt, melyben hangsúlyozták, hogy a problémát az utasok számának növekedése okozza, hanem azok a csúcsforgalmi időszakok, melyek során egyszerre sok gép érkezik és száll fel. Ilyenkor nehéz ellátni azokat a földi feladatokat, melyeket a legjobban érint a munkaerőhiány: a check-int, a poggyászrakodást és a beszállítást. Kézenfekvő megoldás lenne a sürgős toborzás a reptérre, ezzel kapcsolatban meg is keretük a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret azzal kapcsolatban, milyen területen van a legtöbb nyitott pozíciójuk, illetve mekkora kezdőbért kaphatnak most a kezdők ezekben a munkakörökben.

A repülőtér válasza is azt erősítette meg, hogy a már korábban említett földi szolgáltatásoknál van a legnagyobb az emberhiány:

a legtöbb nyitott pozíció jellemzően az utas- és poggyászátvizsgáló, a Terminál üzemeltetési és információs munkatárs, illetve a hordár- és poggyászkocsi koordinátor munkakörökben van”

A bérekkel kapcsolatban pedig az derült ki, hogy legmagasabb kezdő fizetés az utas- és poggyászátvizsgáló, illetve az üzemeltetési és információs munkatárs munkakörökben jár, bruttó 404 300 ft (nettó 268 ezer). Ezen kívül a hordár-és poggyászkocsi koordinátorok fizetését tudtuk meg a reptértől, ez bruttó havi 345 ezer forint (nettó 229 ezer). Ha ezeket a béreket összevetjük más, hasonló képzettségi szintet igénylő hiányszakmákkal, akkor attól jócskán elmaradnak. Ahogy arról korábban írtunk, Budapesten a buszsofőröknek nettó 434 ezer forintot ígérnek, míg kukásként akár 450 ezret is lehet keresni.

Bővítés és munkaerőhiány

Korábban körbejárta a sajtót, hogy a Wizz Air egy teljes repülőnyi utast hagyott ott Párizsban mindenféle segítség, vagy helyettesítő járat nélkül. Az eset még fapados légitársaságtól is szokatlan; erre a problémára a Wizz Air hivatalos válasza a Blikknek az volt, hogy e járattörlés oka a légi forgalmi irányításban, a földi műveletekben, a poggyászkezelésben, a biztonsági szolgálatoknál és a repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány.

Megkeresésünkre elmondta a légitársaság, hogy tavaly nagy toborzókampányt hirdettek, melynek keretében csak 2022-ben első öt hónapjában 1000 legiutas-kísérő és pilótát vettek fel a fapados társasághoz. A közleményben egyébként arról nincs szó, milyen fizetést lehet kapni ezekben a munkakörökben, ellenben szóba kerül, hogy továbbra is várnak jelentkezőket ezekre a pozíciókra. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Bár a WIZZ nagy számban keres pilótákat és légiutas-kísérőket 41 bázisra, a fedélzeti személyzetnél sokkal több nyitott pozíció elérhető, hiszen irodai pozíciókba is keres embereket a légitársaság. Magyarországon egy éven belül további több mint 100 új légiutas-kísérőt tervez felvenni a WIZZ"

– válaszolta a Wizz Air a Pénzcentrumnak azzal kapcsolatban, mely állásra keresik jelenleg a legtöbb embert, illetve milyen létszámbővítéseket terveznek. Ebből arra is lehet következtetni, hogy a társaságoknál is bőven van igény a munkaerőre. Válaszában a magyar légi társaság azt is megerősítette, hogy a legtöbb probléma a földi kiszolgálásban tapasztalt munkaerőhiány miatt van:

Azonban a szektorban – különösen a légi forgalmi irányításban, a földi műveletekben, a poggyászkezelésben, a biztonsági szolgálatoknál és a repülőtereken – széles körben tapasztalható munkaerőhiány miatt előfordulhatnak kisebb-nagyobb, legtöbbször a légitársaságunkon kívül álló okokból eredő fennakadások"

Máshol is vannak gondok

A Wizz Air persze csak egy példa arra, milyen problémákkal küzdenek jelenleg a légitársaságok. A munkaerőhiány gondot jelent ugyanúgy a légi, mint a földi feladatok ellátásában, ez pedig világszerte érinti a ugyanúgy a repülőtereket, mint a légi társaságokat. A londoni Heathrow reptér július 12-én jelentette be, hogy szeptemberig napi százezerben korlátozza az  utasok számát keddtől a munkaerőhiány és az ebből eredő, időnként súlyos fennakadások miatt. Ehhez a problémához egyébként kétségtelenül hozzájárult, hogy szinte exponenciálisan nőtt az utasok száma a járvány után. A járattörlések és a poggyászkésések (vagy eltűnések sem egyediek), például csak idén augusztusban világszerte több mint 25 ezer járatot töröltek el, ebből nagyjából 15 ezret Európában a már korábban említett gondok miatt. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy ez a 15 ezer járat csupán 2%-át teszi ki az európai járatoknak augusztusban. .

Ugyan jelenleg az emberhiány okozza a legtöbb gondot a repülőtársaságoknak, egyelőre a jövő sem kecsegtet sok jóval: a repülőjáratokat keményen érinti az üzemanyagok drágulása, a legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy örökre lemondhatunk az olcsó repülésről a benzin áremelkedése miatt. Az energiaválságon kívül szintén anyagi nehézséget okozhat a jövőben a társaságoknak az itthon nemrég bevezetett különadó, melyet minden magyarországi repülőút után kell fizetniük. Mindez azt jelenti, hogy ugyan az utasok száma nő, a komoly emberhiány mellett a drasztikus költségnövekedéssel kell megbirkózni a társaságoknak, ez pedig könnyen jelentheti, hogy a bérek hosszú távon is alacsonyak maradnak a földi feladatellátók esetében, így pedig nagyon nehéz lesz új munkaerőt találni, tehát könnyen lehet, hogy a reptéri káoszok hosszú távon velünk maradnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm