Őszig nem sok jóra számíthatnak azok az autósok, akik a bel-budai utak felé veszik az irányt. Az amúgy is zsúfolt területen ugyanis már most szinte minden csatlakozó irányt megbénít a Margit híd déli oldalán folytatódó út- és közműfelújítás - Népszabadság.
Január végétől ismét munkagödrökkel, gépekkel és aszfaltmarással találkozhattak a Margit híd környékén az arra közlekedők. Jóllehet sokan tudták, hogy a felújítás idén a Bem rakparton, majd a Fő utcában folytatódik, a káoszt mégis sokan nehezen viselik. Többen érthetetlennek tartják például, hogy a híd alatt, s közvetlenül mellette miért kell újra méterekkel visszabontani a tavaly lefektetett, s véglegesnek hitt aszfaltszőnyeget.
Szinte egész nyáron hatalmas dugókra kell számítani, a tervek szerint ugyanis őszre kap új aszfaltréteget a Fő utca a Clark Ádám tér és a Csalogány utca közötti mintegy másfél kilométeres szakasz. Addig egymást váltják a területen a vízművek, a gázművek, végül pedig a fővárosi útburkolásért felelős szakemberek.
Jelenleg is tart a gázvezetékek felújítása a Bem rakpart-Vitéz utca-Bem József tér által határolt területen, valamint "mellékágként" a Csalogány és a Jégverem utcában. A Bem rakparton - és a Margit híd alatt - az új burkolatot és a közlekedési rendet az ígéretek szerint május 30-áig helyreállítják. Ugyanitt január végén, február elején felújították a vízvezetékeket. Sokan szóvá tették, hogy a Margit híd alatt, illetve közvetlenül előtte, az Árpád fejedelem úti oldalon idén ismét felmarták a tavalyi új aszfaltot. Ezzel kapcsolatban a szakemberek is azt hangsúlyozzák, hogy a tavaly megkezdett közműmunkálatokhoz történő csatlakozás miatt vált szükségessé a többletmarás néhány négyzetméteren.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A környéken való közlekedést nehezíti a Fő utcában április 18-án kezdődött gáz- és vízcső-, valamint a május 4. óta a Csalogány utcában zajló közműrekonstrukció. A munkálatok a Csalogány utca és a Clark Ádám tér között, valamint a Jégverem utcában, a Bem tér és a Csalogány utca között folynak. A közműfelújítások ezen a területen június 9-ig befejeződnek, a 2-es metró iskolaszünetre ütemezett felújítása miatt itt járnak majd a metrópótló autóbuszok.
A metrórekonstrukció után, augusztus végén indulhat az útfelújítás a Fő utcában, valamint a Jégverem utcában, a Csalogány utcában és a Krisztina körúton. A Fő utca felújítása a Clark Ádám tértől a Csalogány utcáig tart, összesen 1090 méter hosszon 9500 négyzetméternyi felületet aszfaltoznak le. A szeptember közepére-végére befejeződő útfelújítás alatt várhatóan szakaszos félpályás lezárás lesz, az autósokat jelzőőrök terelik majd. A forgalmat a kivitelező csak a szükséges területen és mértékben korlátozza.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








