Közlekedés, mint fogalom egyszerűen nem létezik Budapesten. Helyette, amivel minden nap szembesülhet a városlakó az a káosz, a látszatjavítások (két ember dolgozik négy pedig várja, hogy kössön az anyag), a szervezetlenség teljes hiánya és a dugók mindenhol.
Közlekedés, mint fogalom egyszerűen nem létezik Budapesten. Helyette, amivel minden nap szembesülhet a városlakó az a káosz, a látszatjavítások (két ember dolgozik négy pedig várja, hogy kössön az anyag), a szervezetlenség teljes hiánya és a dugók mindenhol.
Itt a tavasz, ismét nagy lendülettel indulnak meg a fővárosi útfelújítások, ráadásul egyszerre a város szinte minden forgalmasabb pontján. Nincs ez másként a Váci úton sem, ahol a bevezető oldal mindkét sávját egyszerre zárták el a forgalom elől, körülbelül a Megyeri út és az Árpád út között. A lezárás hatása már a várostábla előtt is érezhető, ugyanis a kialakult sor vége körülbelül a 2/a-s úton a Dunakeszi leágazásnál található. Egy normál, 5 kilométeres út menetideje ma reggel egy óra tizenkét percre nőtt.
Mivel a bevezető szakaszt teljes egészében lezárták ezért a forgalmat át kellett terelni a szembejövő sávba, ezáltal a kétsávos út rögtön egysávosra csökkent ami a kifelé igyekvőknek is megkeseríti az életét, ugyanis ott is szép kis tömeg alakult ki.
De mielőtt bárki azt hinné, hogy megússza a város eme sajátos báját (a kátyúknak nevezett tankcsapdákról nem is beszélve) mert nem jár a Váci út eme szakaszán. Nos őt el kell keserítenem, ugyanis számtalan hely van még a városban ahol felújítanak, kátyúznak, lámpát javítanak, stb. Tehát könnyű belefutni egy efféle idegőrlő, kényszerpihenőbe.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
FRISS HÍREK
Több friss hír
10:02
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
A Parkinson-kór világnapja
Április 11.
Debrecen napja
Április 11.
A magyar költészet napja
Ajánlatunk
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 11. 10:02

Pénzcentrum | 2026. április 11. 06:04

Agrárszektor | 2026. április 11. 10:32





