Kiderült az igazság: ennyi gázsit kapnak valójában a Cápák között befektetői az RTL-től
Ha nem érné meg nekik, akkor Tomán Szabina, Balogh Levente, Balogh Péter, Lakatos István és Moldován András nem szánná rá az idejét a műsorra.
Ha nem érné meg nekik, akkor Tomán Szabina, Balogh Levente, Balogh Péter, Lakatos István és Moldován András nem szánná rá az idejét a műsorra.
Több mint 2 milliárd forintot keres évente Gulácsi Péter a Lipcsében, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán 4,2 millió eurót keres évente, ami átszámolva kb. 1,6 milliárd forint.
30 országban csökkenti árait a Netflix, érintett Ázsia, Európa, Latin-Amerika, de Afrika és a Közel-Kelet is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 203 kilogramm vágott dohányt foglaltak le Kislétán.
Február 24-én, 10 órakor indul a jegyértékesítés a Guns N' Roses július 19-i magyarországi koncertjére.
Mutatjuk, megszorongatta-e a Marvel legújabb filmje az Avatar folytatását, vagy a Magic Mike utolsó táncát a mozik kasszáinál.
A módosított havi díjakkal az első számlákat áprilisban, az eddig megszokott számlázási időszakban készítik el.
Ezen a héten nem volt telitalálat, úgyhogy a 9. héten 190 millió forint keresi majd gazdáját a Skandináv lottón.
A 42 éves korában elhunyt Móricz Sabján Simon fotóriporter emlékére nyílik kiállítás hétfőn.
ifj. Richter József cirkuszigazgató mást is tartogat idén márciusra a tarsolyában a szórakozni vágyó közönségnek.
Újra Guns n' Roses-koncert lesz Magyarországon, a jegyelővétel február 23-án 10 órakor indul!
Egy jogász szerint ha bebizonyosodik, hogy Lagzi Lajcsi betegsége gyógyíthatatlan, és élete végéig életveszélyben van, akkor reális az esélye, hogy sosem kell börtönbe mennie.
Az általános halelviteli szabályok változtak, erre nemcsak a horgászengedéllyel rendelkezők, hanem a napijeggyel horgászók figyelmét is felhívták.
Tizennégy jelölésből hét díjat hozott el a Nyugaton a helyzet változatlan, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv-adaptáció díját is.
Ismét eltelt egy hét és a Pénzcentrumon rengeteg izgalmas hír jelent meg. Ezekből szemezgettünk nektek!
Kihúzták a Hatoslottó 2023/7. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten egy szerencsés telitalálat volt, így a 8. héten 75 millió forint a tét a 8. játékhéten.
Egy somogyi község körzeti megbízottjai buktatták le február elején az olasz szemétszállító maffia sofőrjeit.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/7. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum.
Meglopták Beatet, polgári nevén Fehér Tibort a Fekete Vonat rapperét. A kár akár milliós is lehet.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/7. hét pénteki nyerőszámait. Mivel telitalálat (5+2) ezen a héten sem született, a jövő héten már 3,8 milliárd forint lesz a tét.
Aki most fizet elő, annak a havidíja 1999 forint helyett féláron, 999 forint lesz.
A 2020-ban alakult NFI már szélesebb feladatkörrel rendelkezik, mint Vajna modellje, amely a játékfilmek finanszírozására összpontosított.
Szomorú döntést hozott meg nemrég Koós János lánya. Koós Réka kénytelen eladni apja szeretett vitorlását, amely nyaranta egykor az egész család otthona volt.
A megkeresett összegnek a húsz százalékát kapja az oldal, ám mivel művészi tartalmak gyártásáról van szó, további adókat nem kell fizetniük.