Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 200 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Saját fiát is átverte a csaló magyar olimpikon: egyre durvább dolgok derülnek ki az ügyről
Saját fia sem tartja a kapcsolatot azzal a korábbi olimpikonnal, aki több tízmilliós csalási ügybe keveredett. Mint most elárulta, őt nem húzta le pénzzel, de nem volt őszinte vele, és kijelentette, igazak az édesanyjáról keringő hírek. Az exsportoló összesen 30-35 millió forintot csalhatott ki több embertől betegségére hivatkozva, sőt, olyan is előfordult, hogy bérelt lakását akarta eladni valakinek.
Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, nagyszabású csalási ügybe keveredett egy korábbi magyar olipmpikon: az ügy egyre csak dagad, mint kiderült, több embert is átvert a korábbi sportoló, összesen 30-35 millió forintot csalhatott ki tőlük betegségére hivatkozva. Most a Blikk arról ír, hogy az exolimpikon még a saját fiát is csúnyán átverte: ő először nem akart nyilatkozni, de pár nappal később elárulta, igazak az édesanyjáról keringő hírek. Őt nem anyagilag vágta át, csupán nem volt őszinte vele, már nem is tartják a kapcsolatot.
Beszéltem többekkel, akiktől pénzt kért az agydaganata gyógyítására, és szomorú, de az is igaz, hogy még a bérelt lakását is el akarta adni az egyik ismerősének
- mondta. A lap szerint a nő tornászként indult az 1980-as moszkvai olimpián, majd aztán a családjával a 2000-es évek elején külföldre költözött, ám végül haza kellett jönniük. Mint most a fia elárulta, azért tértek vissza Magyarországra, mert Kanadából kitoloncolták őket - nem követtek el semmit, szimplán nem kapták meg a letelepedési engedélyt.
Címlapkép: Erdem Sahin, MTI/MTVA
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







