Kihúzták a Hatoslottó 42. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 1,14 milliárd forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Közel 20 évvel a legutóbbi magyar fejlesztésű lottó bevezetése és 10 esztendővel az Eurojackpot hazai megjelenése után új szerencsejátékot vezetnek be Magyarországon.
Majdnem 20 évvel a legutóbbi magyar fejlesztésű lottó bevezetése és 10 esztendővel az Eurojackpot hazai megjelenése után új szerencsejátékkal jelentkezik a Szerencsejáték Zrt. - derült ki egy sajtómeghívóból, amelyet a Pénzcentrumnak is megküldtek.
További részleteket nem árultak el, a leleplezés jövő hétfőn (március 4.) lesz.
19 év után ezen a napon váltunk valóra ismét egy álmot
- áll a meghívóban, amely szerint az eseményen felszólal Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, illetve Dr. Uszkay-Boiskó Sándor, a Szerencsejáték Zrt. stratégiai igazgatója is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az eseményen a Pénzcentrum is részt vesz, amint több információ lesz az új játékról, közöljük.
Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







