A filmek ma már nemcsak a mozikban aratnak, hanem a turizmusban is: egy sikeres sorozat vagy Oscar‑díjas alkotás képes egész országokat feltenni a térképre.
Fontos részletek jöttek az Ötöslottó hétvégi sorsolásáról: erről minden játékosnak tudnia kell
Milliárdokban gazdag hétvége vár a szerencsevadászokra. Az Ötöslottón minden idők második legmagasabb összegű, 5,35 milliárdos főnyereménye továbbra is várja szerencsés telitalálatosát, a Hatoslottón pedig már közel másfél milliárd forint a tét. Az Ötöslottó fél éve tartó halmozódása alatt Fortuna több számot is kegyeibe fogadott, de voltak olyanok is, amelyek még egyszer sem kerültek ki nyerőszámként a sorsológömbből.
Taroltak a harmincasok az Ötös- és a Hatoslottó múltheti sorsolásán. Míg utóbbi játékon a hat nyerőszámból három, addig az Ötöslottón az öt nyerőszámból négy is a harmincas számkörből került ki. Ritka együttállás, hogy mindkét sorsoláson két szám is nyertesként került kihúzásra, hiszen a 32-es és a 34-es is százezreket és milliókat érhetett a játékosoknak.
Az Ötöslottón már fél éve tart a halmozódás, legutóbb 2023. júliusban született telitalálatos. A halmozódás 25 hete alatt az öt nyerőszám között már 9 szám került be háromszor, így a 2, 4, 17, 32, 56, 74, 75, 77 és 89 is a szerencsések között szerepelt, de a halmozódás legszerencsésebb száma a 3-as, amely már négyszer is nyerőszámként került kisorsolásra. Ugyanebben az időszakban azonban több olyan szám is volt, amely még egyszer sem került kihúzásra, ilyen például a 11-es, a 21-es, a 31-es, az 57-es, az 58-as vagy éppen az 59-es.
A halmozódás ideje alatt már 809 nyertes volt csupán egy nyerőszámra a telitalálatostól, és 626-an válthatták milliókra négytalálatosukat, köztük pedig 31 olyan szerencsés született, aki négymillió forintot is meghaladó összegnek örülhetett. A Hatoslottón már 10 hete halmozódik a fődíj, ahol 437 szerencsés válthatta százezrekre öttalálatos szelvényét, és ahol vasárnap már 1,46 milliárd forintért lehet ikszelni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







