A Mercedes 19 éves olasz pilótája mögött a pole-pozícióból induló Lewis Hamilton ért célba másodikként, míg a harmadik helyet a címvédő Lando Norris szerezte meg...
Már majdnem egy évtizede tart a kapcsolatuk, amely időnek a harmadát házaspárként töltötték el.
9 éve együtt - ezzel a képaláírással posztolta ki egy közös fotójukat Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, tavaly év végén vsszavonult úszó. A fiatal feleség semmi mást nem írt a képhez, még azt sem, hogy az mikor készült - az azonban látszik, hogy nagyon jól megvannak férjével, az olimpiai helyezett Telegdy Ádámmal.
A csinos úszónő és férje még szűk három éve, 2022-ben kötöttek házasságot, két évnyi jegyben járás után. A tokiói olimpián tehát, ahol Bogi egy negyedik és egy hetedik helyet szerzett, még nem voltak házasok, de utána szinte minden erejüket a lagzi megszervezésébe fektették. A most posztolt képet ide kattintva tudod megnézni:
címlapkép: Derencsényi István, MTI/MTVA
Komoly bajban van az Inter olasz sztárvédője: kiskorú lányt szerveztek be neki, börtönbe is kerülhet
Nyomozás indult Alessandro Bastoni, az Inter és az olasz válogatott védője ellen egy kiskorú prostituálttal folytatott "légyottja" miatt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







