11 °C Budapest

Nehéz a fenntartás: több városban emelkednek a buszjegy-árak

2020. december 3. 09:35

A források kiesése mellett az önkormányzatoknak egyre nehezebb a helyi tömegközlekedés finanszírozása, így néhány helyen jegyár-emelések várhatók.

Pont tegnap írtunk arról a kormányrendeletről, amely megtiltja az önkormányzatoknak az adók emelését és az adókedvezmények eltörlését 2021-ben. Ez csak egy azok közül az események közül, amely nem könnyítette meg a települések költségvetésének összeállítását és betartását. Ennek pedig fontos eleme a helyi tömegközlekedés működtetése. 

Bár elvileg hamarosan EU-s szabálynak köszönhetően piacnyitásra kerül sor, ezt szinte mindenhol az állami Volánbusz működteti, de az önkormányzat szervezi és finanszírozza. A Magyar Nemzet arról ír: több helyen emelni fogják emiatt a jegyárakat, illetve bár van, ahol tudnak járatot sűríteni, többnyire csökkenő forgalommal találkoznak. A cikkből az derül ki, hogy:

  • Debrecenben nem emelkedik az ár, emellett sűrítik azokat a járatokat, amelyek általános iskolákat, valamint egészségügyi intézményeket és nagy foglalkoztatókat érintenek, reggel és délután sűrűbben közlekednek.
  • Székesfehérváron sem lesz emelés és itt is sűrítik a járatokat.
  • Kaposváron és Békéscsabán sem lesz sem emelés, sem ritikítás.
  • Veszprémben lesz áremelkedés.
  • Szombathelyen maradnak az árak.
  • Miskolcon pedig már emelkedtek szeptembertől a jegy- és bérletárak.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem