Rimócon jogvédő szervezetek bejelentése után kezdett el vizsgálódni a kormányhivatal, és lehet, hogy visszavonatják a betelepülési szabályokat.
Te is elkészítheted ezt a finomságot: így lesz meg otthon a magyarok egyik kedvenc hűtött terméke
Kevesen próbálkoznak a kefír vagy a joghurt házi előállításával, pedig egyszerűbb, mint gondolnánk elsőre.
Kedvenc reggeli ételeink közé tartoznak a különféle kefirek és joghurtok, azonban annak ellenére, hogy még spórolhatunk is velük, kevesen próbálkoznak ezeknek a házi fermentálásával. A HelloVidék utánajárt, hogyan készül a szuperegyszerű és filléres házi kefir, illetve a házi joghurt élőflórával: mitől lesz „élőflórás” egy adott tejtermék, hogyan erjeszthetjük meg ezeket a finomságokat egyszerűen házilag?
Az emberiség ősidők óta foglalkozik a vadonélő állatok háziasításával és tenyésztésével; a legrégebben háziasított állataink közé tartoznak a szárnyasok mellett a tejelő emlősök. Amikor azt mondjuk, hogy „tej”, leggyakrabban a szarvasmarha tejére, avagy a tehéntejre gondolunk, azonban ugyanebbe a kategóriába soroljuk a kecske- és a juhtejet, egyes országokban pedig a ló, a szamár, sőt, még a szarvasfélék tejét is; tejnek nevezzük továbbá az olyan növényi tejhelyettesítő alternatívákat, mint például a kókusztej vagy a zabtej – azonban cikkünkben mi most csak az állati eredetű, klasszikus tejtermékekkel foglalkozunk.
A tejnek többféle típusát is megkülönböztetjük, attól függően, hogy a frissen lefejt alapanyag milyen kezelésen esett át (pl. nyerstej, pasztőrözött tej, UHT tej), illetve abból a szempontból is kategorizálhatjuk őket, hogy a tej feldolgozása során mennyi zsírt hagytak benne (pl. teljes, félzsíros, sovány vagy zsírszegény tejek), és hogy kapott-e a tej valamilyen egyéb speciális kezelést (pl. dúsított tej vagy laktózmentes tej). Jó, ha tudjuk, hogy a tartós tej az alapanyag hőkezelésének köszönhetően áll el olyan sokáig, ezek a tejek hozzáadott tartósítószereket nem tartalmaznak.
Ha tudni szeretnéd, hogyan fermentálhatsz joghurtot vagy kefírt házilag, akkor olvasd el a HelloVidék cikkét IDE KATTINTVA!
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







