Több tucat embert őrizetbe vettek szombaton a francia nagyvárosokban kitört zavargásokon.
Két és fél milliós órát vágott zsebre a takarítónő - a gond csak az volt, hogy nem a sajátját.
A rendőrségre július 24-én délután érkezett bejelentés, hogy eltűnt egy értékes karóra egy vonyarcvashegyi nyaralóból. Kiderült, hogy a házban aznap egy cég munkatársai takarítottak, feltehetőleg egyikük vitte el a tárgyat - írja saját honlapján a rendőrség.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták, majd kihallgatták a 28 éves alkalmazottat, aki elmondta, hogy hirtelen ötlettől vezérelve tette zsebre a luxusórát. Az egyik munkatársa segített neki abban, hogy a házból kihozza a 2,5 millió forintos lopott holmit. A Keszthelyi Rendőrkapitányság mindkét nővel szemben lopás bűntett miatt indított eljárást.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







