Továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon az Európa felett kialakult úgynevezett Omega-blokk miatt.
Jégeső, zivatarok is előfordulhatnak az országban, a hőmérséklet is jelentősen lehűl az előrejelzés szerint.
Reggelig az északi megyékben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és záporokra, zivatarokra is számítani kell - erről írt a Kiderül. Ezek megszűntét követően napközben a változó felhőzet mellett általában többórás, jellemzően szűrt napsütés valószínű, és az ország döntő részén csak kis valószínűséggel fordulhat elő csapadék.
Inkább csak a nyugati, északnyugati határ közelében lehetnek konvektív csapadékgócok, estétől azonban egyre több helyen van esély zápor, zivatar kialakulására, néhol heves zivatar is lehet jégesővel.
Az északias szelet zivatarok környezetében erős, viharos, akár erősen viharos szélrohamok kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 40 fok között alakul - nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, míg délkeleten a legmagasabb értékeket. Késő estére 20 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







