21 °C Budapest
Modern passenger airplane parked to terminal building gate at international airport.

Nagy Márton is megszólalt a reptérvásárlási ügyben: óvatosabban fogalmazott, mint a miniszterelnök

2024. április 9. 13:11

A közeljövőben megtörténik a reptér visszavásárlása - nyilatkozta Nagy Márton az atv.hu-nak. A magyar állam 80 százalékos részesedést vásárol, ami “lemegy” majd 51 százalékosra.

Egy konferencián bírták szóra Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert és a reptér megvásárlásáról kérdezték. Elmondta, azt meg tudja erősíteni, hogy 80 százalék- 20 százalék a vásárlás aránya a magyar és a francia részről.

A miniszter arra a kérdésére, hogy a magyar tulajdoni rész lemegy-e majd 51 százalékra, úgy reagált: “ha megtörténik a deal”, akkor lemegy a magyar részesedés, tárgyalásokat kezdenek ugyanis a katari befektetővel, a QIA-val. “A katari QIA közben is be akart lépni, de mi azt mondtuk, most először zárjuk le ezt a dealt, aláírjuk a szerződést”, és utána lehet tárgyalást folytatni.

Napokon belül többségi állami tulajdonba kerül a ferihegyi reptér - mondta a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök még hétfőn. A reptér visszavásárlása évek óta az Orbán-kormány dédelgetett álma, a kormány április elején már arról beszélt, hogy „végső fázisban van a reptér megvásárlása”.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?