1 °C Budapest
avispa asiática (asian hornet)

Így lesz egy pillanat alatt rémálom az idei ősz: sokan nem készültek erre, pedig kellett volna

2023. szeptember 3. 09:28

Még most, a nyárutón is komoly gondot okozhatnak az otthonunkban, vagy annak környékén, valamelyik félreeső és nem sűrűn látogatott zugban fészket rakó és csoportosan megjelenő darazsak. A néhány centiméteres, sárga-fekete csíkokkal mintázott hártyásszárnyú rovarok ellen is megvan persze a szakszerű védekezési forma, ám ehhez nem árt kicsit ismerni az életmódjukat, illetve a szokásaikat.

Vagány külseje és a repülés közben általa kibocsátott zümmögő zajok alapján nevezhetnénk a rovarvilág rocksztárjának is ezt a roppant hasznos, ugyanakkor az emberre is fokozottan veszélyes "mini helikoptert", amely közeli rokona a méhnek, sőt a többi fullánkossal együtt még a hangyának is. A hazánkban élő több tucat faj közül az egyik leggyakoribb előfordulású a Vespula germanica, azaz a német darázs, amely 13-15 milliméter hosszú és alig 80 milligramm tömegű. A színezete sárga és fekete, és kísértetiesen hasonlít közeli rokonára, a kecskedarázsra (Vespula vulgaris), utóbbi annyiban különbözik, hogy nincsenek fekete pontok a pofáján, a potrohán levők pedig gyűrűt alkotva összeforrtak. A darazsak testfelülete az élelmiszer-látogatók közül mikrobiológiai szempontból a legszennyezettebb.

Hogyan készül a darázsfészek?

Általánosságban kijelenthető a darazsakról, hogy a legtöbb esetben kolóniában élnek, egyéves családokban és a természetben általában a talajban, vagy a felszín közelében készítik a fészküket, az irodalmi vagy mesei ábrázolásokkal ellentétben csak egészen ritkán a felszín fölött, valamire ráragasztva. Csak a nőstények telelnek át a többi darázs ősszel elpusztul és az áttelelt anya általában áprilisban kezdi építeni a fészkét és a lárvái táplálkozásáról is maga gondoskodik. A fészek növényi részekből áll, elsősorban építőanyagul a farostok szolgálnak, amelyet a rovarok megrágnak és a nyálukkal kevernek össze. Az ember környezetében élve viszont éppen azért kedvelik a magasabban levő, félreeső és nem sűrűn látogatott zugokat (például padlástér, a tetőt kívülről lezáró verébdeszka alatti üregek, postaláda stb.), mert ott kevésbé zavarják meg őket.

A nőstény egyedek képesek a reprodukcióra

Egyébként ragadozó életmódot folytatnak, számos rovarfajt elfogyasztanak, sőt a döghúst, de az édes leveket, mézeket sem vetik meg. A nőstény egyedek képesek a reprodukcióra, a szaporodási időszak végén bújnak ki a sejtekből. A királynő több hímmel is párosodhat, és az első sejteket ő készíti. Az új királynő csak maximum 1 kilométeres távolságra távolodik el a fészektől.

A lódarazsak megzavarása óriási veszélyt jelent!

A darázs a közhiedelemmel ellentétben nem csíp, hanem a fullánkját a bőrbe szúrva allergiás reakciókat kiváltó méreganyagokat juttat be a kötőszövetbe. Toxicitása a rovar táplálékától is függ, a fehérjét fogyasztóké a leginkább mérgező. A méreganyag legnagyobb részét acetilkolin, valamint alacsony, illetve nagy molekulatömegű anyagok, például enzimek (kolineszteráz, foszfolipáz-A és -B, hialuronidáz, proteáz) és poliszacharidok alkotják. A Magyarországon található fajok közül a lódarázs (Vespa crabro) a legveszélyesebb, hiszen a fészkének megbolygatására a kolónia tagjai agresszív támadással reagálnak. A lódarázs csípése általában enyhe tüneteket okoz,

előfordulhat azonban egyes embereknél életveszélyes allergiás reakció, amely azonnali ellátást igényel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fontos, hogy a lódarázs nem zavarja az embert, hacsak nem provokálják őt. A dolgozók megvédik a fészkeket, ezért kerüljük a fészkeket tartalmazó területek közelségét!

A nagy mennyiségben megjelent darazsak és fészkük szakszerű eltávolítását minden esetben bízzuk szakemberre! Viszont, ha nem akkora a baj és még éppen kezelhető a jelenlétük, akkor a és darázsirtók segíthetnek. példáut a Biostop és a Protect termékei - írja a megfoglak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem