A kialakult helyzet miatt rendkívüli egyeztetések kezdődtek az egészségügyi vezetésnél.
A szigetközi mellékágrendszernek köszönhetően lassul az árhullám levonulása a Dunán - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán. A közleményben kifejtették, hogy a szlovákiai Duna-üzemvízcsatorna karbantartása miatt a folyón levonuló árhullám nagyobb része magyar területen, a Szigetközön keresztül folyik le.
Az erős sodrással és sok uszadékkal érkező vizet azonban a mellékágrendszer lelassítja, ezért sem az alsóbb szakaszokon, sem Budapesten nem kell árvízvédelmi készültségre számítani - hangsúlyozták. Az előrejelzések szerint a csapadéknak és az árhullámnak a közeljövőben várhatóan nem lesz utánpótlása - tették hozzá.
A Duna felső - bajor és osztrák - vízgyűjtőin az elmúlt négy-öt nap során területi átlagban 90-110 milliméter csapadék hullott, ami árhullámot indított el. Ennek tetőzése Pozsonyt szerda kora reggel hagyta el, pillanatnyilag a Szigetköz térségében tart - írták.
A megnövekedett víztömeg miatt a szigetközi árvédelmi szakaszokon kedden elrendelt elsőfokú (legalacsonyabb) árvédelmi készültséget szerda reggeltől másodfokra emelték, ugyanakkor - a mellékágak lassító hatása miatt - a Szigetköz alatti Duna-szakaszokon a vízállás sehol sem éri majd el az elsőfokú készültségi szintet - emelték ki. Hozzátették:
Budapestnél előreláthatólag péntek reggel, az alsó rakpart szintje alatt bő két méterrel következik be a tetőzés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vízitúrázók figyelmét továbbra is felhívják arra, hogy legyenek körültekintők: a megnövekedett vízhozam erős áramlást, magasabb vízszintet, és több uszadékot eredményez a hullámtérben, a parti sáv eróziója miatt pedig gyakrabban kell vízbe dőlt fákra számítani - olvasható a közleményben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







