Januártól havi 12 400 forint lesz az egészségügyi szolgáltatási járulék összege.
Hamarosan fontos határnap következik, a kutak vízügyi engedélyeztetésével kapcsolatban jár le egy határidő.
A 2023-as esztendő végén lejár a "kútamnesztia" a korábban engedély nélkül létesített, az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutakra. Ezek bejelentése a Nemzeti Földügyi Központhoz 2023. december 31-ig szankciómentes, azaz bírság nélkül meg lehet tenni – erről a Délmagyar írt. Hozzáteszik azt is, hogy Magyarországon több százezer ingatlantulajdonost érint ez, mert nagyon sok az engedély nélkül létesített és üzemeltetett fúrt kút.
Harminc évvel ezelőtt, 1992 előtt nem kellett engedély, illetve bejelentés kútfúráshoz. Az engedélyezési eljárás illetékmentes, a megadásához azonban kell a kút összes lényeges paraméterét rögzítő szakvélemény képesített és hivatalosan regisztrált vízmérnöktől vagy kútfúrótó - írja a lap. Fontos tudni azt is, hogy ennek ára helyszíntől és vállalkozótól függően 50 ezertől akár 150 ezer forintig terjedhet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







